Az ukrajnai hírek mozgatták a BUX-ot és az OTP-t
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,45 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 18 110,98 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint enyhült az ukrajnai helyzet miatti nyomás a magyar tőzsdén is, így emelkedni tudott az OTP-részvények árfolyama, a helyzet "némileg visszarendeződött". A forint árfolyama is visszaerősödött a 310 alatti sávba, és ez az elmúlt napok gyengülése után kedvezőnek számít – mondta.
A nyugat-európai és a tengerentúli piacok is pozitív hangulatban vannak a G20-országok pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek február 22-23-i Sydney-i találkozója előtti kereskedési napon.
Az üzletkötő hozzátette: a Magyar Telekom "lufi kipukkadt", a papírok árfolyama jelentős eséssel, 3,8 százalékos mínuszban zárta a napot.
A Mol 40 forinttal, 0,30 százalékkal 13 350 forintra erősödött, 583,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 82 forinttal, 1,98 százalékkal 4230 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 3,79 százalékkal 330 forintra csökkent, forgalma 2,2 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 37 forinttal, 0,91 százalékkal 4013 forintra esett, a részvények forgalma 791,0 millió forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1532,75 ponton zárt pénteken, ez 2,22 pontos, 0,15 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Fellendülés Európában is
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,31 százalékkal emelkedett, 1342,93 ponton zárt pénteken. Az index harmadik hetét zárta magasabban az előzőnél, ezúttal 0,80 százalékkal.
Pénteken a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 25,07 pontos, 0,37 százalékos javulással 6838,06 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 38,10 pontos, 0,40 százalékos többlettel 9656,95 ponton végzett.
Párizsban a CAC-40 25,57 ponttal, 0,59 százalékkal 4381,06 pontra erősödött.
A milánói FTSE MIB-40 0,30 százalékot vesztett, a madridi IBEX-35 0,09 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 0,02 százalékot vesztett.
Varsóban a WIG20 1,01 százalékkal 2487,72 pontra gyarapodott, a Mol 0,56 százalékkal 181 zlotyra drágult.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 109,79 dollár volt, 51 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 7,25 dollárral 930,25 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0222 dollárral 2,8244 dollárra csökkent az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1319,30 dollár volt a csütörtök esti 1314,75 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.