2014. február. 21. 05:11 MTI/Népszabadság Utolsó frissítés: 2014. február. 21. 08:52 Gazdaság

Az Alstom is beszállna a paksi bővítésbe

Az Alstom Hungária Zrt. vezérigazgatója szerint a cégnek közös leányvállalata van a paksi bővítésre vállalkozó Roszatommal, és már keresik azokat a magyar cégeket, amelyek partnerek lehetnének.

Az Alstom a Roszatommal közösen beszállna a paksi bővítésbe is – írja a pénteki Népszabadság. A lapnak Deák László, az Alstom Hungária Zrt. vezérigazgatója elmondta: a cégnek közös leányvállalata van a paksi bővítésre vállalkozó orosz céggel, és már keresik azokat a magyar cégeket, amelyek partnerek lehetnének.

A vezérigazgató beszélt a 4-es metróról is: állítása szerint a fékek megfelelnek az előírásoknak, a kerék nem laposodik az átlagosnál jobban, a metróvonal átadása már nem a szerelvényeken múlik. Deák László a tesztüzemet felügyelő mérnökökre hivatkozva visszautasította, hogy tömegesen fordulnának elő úgynevezett biztonságkritikus hibák. Kitért arra is, hogy a tesztek során előírt 150 ezer kilométerből közel 100 ezret már teljesítettek a szerelvények.

A 3-as metróvonal felújítására utalva szólt arról is: az Alstom nagy érdeklődéssel követi a főváros terveit, és amennyiben nyílt tendert írnak ki, illetve a cég meg tud felelni a feltételeknek, akkor az ajánlattevők között lesz.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.