Unalmas nap lehet ma a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,92 pontos emelkedéssel, 18 119,99 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,08 százalékkal erősödött.
Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szerint enyhe pluszban indulhat a kereskedés a BÉT-en, elsősorban nemzetközi hatások miatt. A nap folyamán piacmozgató makrogazdasági adatok nem várhatók, így elképzelhető, hogy nagy változások nem lesznek - közölte.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese szintén kiemelte, hogy enyhén pozitív a hangulat. Fontosabb hírek keddtől érkeznek, addig kivárhatnak a befektetők - mondta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,48 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 18 106,07 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt. A Mol 40 forinttal, 0,29 százalékkal 13 740 forintra csökkent, 797,1 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 8 forinttal, 0,19 százalékkal 4270 forintra esett, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,33 százalékkal 305 forintra erősödött, forgalma 335,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 9 forinttal, 0,22 százalékkal 4020 forintra nőtt, a részvények forgalma 7,6 milliárd forintot ért el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.