Pontosan 4 százalékkal fizet kevesebb kamatot a februártól született babáknak az állam, mint a 2014. január 31-ig megszületett gyerekeknek. Az új sorozatú babakötvény már csak 4,7 százalékos kamattal kapható, míg a decemberi még 8,7 százalékot ad. Ennek oka pedig az előző évi inflációban keresendő.
Jelentős hozamelőnyhöz juthatnak a 2014. január 31-ig megszületett gyerekek a február 1-jétől született babákhoz képest – írja Az én pénzem pénzügyi portál. A december elején elindított új típusú babakötvény mindig az előző év átlagos inflációja felett fizet 3 százalékot, így jelenleg még 8,7 százalékos kamattal juthatnak hozzá a 2014. január 31-ig született gyermekeknek takarékoskodók az első, 2032/S sorozatú babakötvényhez.
A 2014. február 1-től 2015. január 31-ig született babák részére viszont itt az újabb, 2033/S sorozatszámú babakötvény. Mivel azonban a 2013-as éves átlagos infláció 1,7 százalék volt, ezért az új sorozat kamata már csak 4,7 százalék lett. A portál ugyanakkor megjegyzi, hogy azonban ez is még jelentősen magasabb a mostani betéti kamatoknál. A jelenleg még 8,7 százalékos kamatot adó első sorozat esetében 2014. december 2-án lesz a kamatforduló, akkortól a 2032/S sorozat is csak 4,7 százalékot fizet majd.
A babakötvénnyel kapcsolatban bővebben itt lehet információkhoz jutni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.