Gazdaság MTI 2014. január. 30. 09:30

Gyurcsány: kormányváltás esetén jöhetne a 30 százalékos szja-kulcs

Az összefogást alkotó pártok között nincs érdemi vita abban, hogy kormányváltás esetén havi 400-500 ezer forintnyi jövedelem után lépne be egy második, körülbelül 30 százalékos személyijövedelemadó-kulcs – jelentette ki a TV2 csütörtök reggeli, Mokka című műsorában Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta, ezzel az intézkedéssel vissza lehetne szedni a költségvetésbe 100-150 milliárd forintot, aminek felhasználásával a beruházásokat és a hitelezést akadályozó adókat lehetne kivezetni és jutna szociális célokra is.

Éppen a kormányhoz közel álló Századvég mutatta ki, hogy azt a 400 milliárd forintot, ami az egykulcsos adó nyomán az embereknél marad, a legtehetősebb 25 százalék használhatja fel – hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.