2014. január. 27. 12:29 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 27. 12:24 Gazdaság

Varga: Dél-Koreával érdemes jóban lennünk

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország és Dél-Korea is sokat tud adni a másik számára "nem csak bilaterális, hanem regionális szinten is".

Magyarország kész az üzleti kapcsolatok további erősítésére Dél-Koreával - fejtette ki Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a magyar-koreai gazdasági együttműködési fórum megnyitóján hétfőn Budapesten. Kiemelte, hogy az idén ünnepelik a Magyarország és Dél-Korea közötti diplomáciai kapcsolatok létesítésének 25. évét, ezen időszak alatt a dél-koreai cégek magyarországi befektetései 2 milliárd dollárt tettek ki. Az itt létrehozott gyáraikban közel 25 ezer dolgozót foglalkoztatnak, és Magyarország lett a Hankook Tire európai bázisa. Ugyancsak itt működik a KDB Bank regionális központja - tette hozzá.

"A kapcsolatok alapján hiszem, hogy mindkét ország sokat tud adni a másik számára nem csak bilaterális, hanem regionális szinten is" - fogalmazott Varga Mihály. Kifejtette, Magyarország mindent megtesz a kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében. Szólt arról is, hogy az új külgazdasági stratégia, a keleti nyitás jegyében a kormányzat célul tűzte ki, hogy megerősíti tradicionálisan meglévő kapcsolatait, és a feltörekvő ázsiai országokra különös figyelmet fordít.

Hangsúlyozta: kormányzat a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséhez szükséges minden feltételt biztosít. Megjegyezte, hogy ezen túlmenően az üzleti élet egyes szereplő közötti közvetlen kapcsolat szükséges a gazdasági sikerhez, az üzleti lehetőségek beazonosítása és továbbfejlesztése érdekében szervezték meg a gazdasági együttműködési fórumot.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a két ország közötti külkereskedelmi forgalom eddig is látványos értéket mutat, de további növekedési lehetőséget rejt. Magyarország kész intenzívebbé tenni és tovább diverzifikálni az autóipari, elektronikai, gyógyszeripari, és informatikai ágazatok kereskedelmét, ahogy a mezőgazdasági vagy élelmiszeripari termékekét is - mondta Varga Mihály.

Jae Hong Kim, dél-koreai kereskedelmi, ipari, és energiaügyi miniszterhelyettes a két ország közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy 2013 második felétől kezdődően elindult gazdasági növekedésben vannak még kockázatok, a fórum segíti a lépések összehangolását. Dél-Korea Magyarországot az EU kapujának tekinti - mondta. Hangsúlyozta, hogy az EU és Dél-Korea között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás előnyeit mindkét ország ki tudja használni.

Ismertetése szerint hétfőn Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel szándéknyilatkozatot írnak alá a két ország közötti átfogó energiaügyi együttműködésről. A dél-koreai tapasztalat és technológia a megújuló energia, energiahatékonyság területén jól kiegészül a jól képzett magyar humán tőkével - mondta. Közölte: a dél-koreai vállalatok további magyarországi befektetéseket is terveznek. 

Az üzleti fórumot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Koreai Kereskedelmi és Iparkamarával közösen szervezte meg.

zöldhasú
Hirdetés