Erős mínuszban kezdte a hetet a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,67 pontos csökkenéssel, 19 254,98 ponton nyitott hétfőn.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kiemelte a pénteki hírt, amely szerint a horvát kormány az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához fordul, és azt kéri, hogy részben nyilvánítsák semmissé azt a 2009-es megállapodást, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban.
Ez azt mutatja, hogy a Mol és a horvát kormány között nincs olyan egyetértés, mint az a csütörtöki tárgyalások után tűnt – mondta Móró Tamás. Emiatt a Mol már pénteken csökkenéssel zárt, és a kisebb esés valószínűsíthető hétfőn is – tette hozzá.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője is úgy látja, a gyenge pénteki kereskedés után hétfőn is folytatódhat a lejtmenet.
Az amerikai tőzsdék zárva tartanak hétfőn, és fontosabb hazai makrogazdasági hírek sem várhatók. Emiatt alacsonyabb forgalomra és nyugodt kereskedésre lehet számítani a BÉT-en, de az irány lefelé mutat – mondta az elemző.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,93 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 19 255,65 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt. A Mol 210 forinttal, 1,45 százalékkal 14 300 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 61 forinttal, 1,36 százalékkal 4418 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.