2014. január. 15. 08:25 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 15. 08:24 Gazdaság

Amerikai hírek erősítették az ázsiai tőzsdeindexeket

Emelkedtek szerdán a fontosabb ázsiai tőzsdeindexek. A régióban kedvezően fogadták az Egyesült Államok decemberi kiskereskedelmi forgalmának erősödését. A kiskereskedelmi adat erősítette a dollárt, azaz gyengítette az ázsiai devizákat, ezzel növelve az ázsiai exportáló vállalatok versenyképességét.

A japán Nikkei-225 index 2,5 százalékos, 386,33 pontos emelkedéssel 15 808 pontra nőtt szerdán. A nagy tőzsdei erősödést a keddi gyengülés magyarázza, ugyanis aznap több mint 3 százalékot gyengült a japán tőzsde. Bár az összes iparági szektorban növekedtek a részvényárfolyamok, ezek alapján szerdán inkább technikai korrekció volt.

A dél-koreai Kospi index 0,37 százalékot, 7,21 pontot erősödött és 1953 ponton zárt. A tőzsdei kereskedés üteme visszafogott volt, 508 vállalat részvényei erősödtek, 297 vállalaté gyengültek. Piaci elemzők szerint a dél-koreai befektetők most kivárásra játszanak. A befektetők várják a legfrissebb vállalati negyedéves jelentéseket, illetve figyelemmel kísérik az amerikai monetáris politika alakulását, és csak ezeknek az ismeretében kezdenek újra aktív tőzsdei kereskedésbe.

Az ausztrál S&P/ASX-200 index 0,64 százalékot, 33,35 pontot emelkedett és 5245 ponton fejezte be a napot. Az OZ Minerals részvényei 14 százalékot erősödtek, a Fortescue bányaipari vállalat részvényei 3,5 százalékkal növelték értéküket. A National Australia Bank papírjai 0,8 százalékkal drágultak, a BHP Billiton bányászati cég részvényárfolyama viszont 0,6 százalékkal csökkent.

A tokiói zárás idején még nyitva tartó kínai tőzsdék vegyesen mozogtak. Reggel fél nyolckor a sanghaji tőzsde 0,56 százalékos gyengülést, a hongkongi tőzsde 0,42 százalékos erősödést mutatott. Sanghajban a banki részvények gyengülése lefelé húzta, Hongkongban az építőipari cégek papírjainak erősödése felfelé tolta a tőzsdét.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.