2014. január. 10. 21:20 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 10. 21:12 Gazdaság

Az eurózóna legújabb tagját dicsérték az EU vezetői

Követendő példaként méltatták Lettországot és az ott végrehajtott megszorításokat az Európai Unió vezetői pénteken Rigában.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt mondta: Lettország "fényes példája" annak, hogy a válságból megerősödve is ki lehet kerülni. Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos pedig arról beszélt, hogy a lett tapasztalat "fontos tanulságot jelent azon országok számára, amelyek még mindig nagy kihívások előtt állnak".

Lettország 2008-ban, a gazdasági világválság kitörésekor az államcsőd szélére került, emiatt az ország szigorú takarékoskodásba kezdett. Ugyanakkor 2010 után talpra állás következett, idén januárban elsején pedig bevezették az eurót Lettországban.

Hermany Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke Rigában azt mondta: Lettország belépése az eurózóna és a közös fizetőeszköz iránti bizalom jele.

Az eurózóna következő tagja a szomszédos Litvánia lehet, amely akár már jövő évben csatlakozhat a most 18 tagot számláló valutaövezethez. Ez esetben mindhárom balti államban euróval lehetne majd fizetni, miután Észtország már 2011-ben bevezette a közös európai pénzt – tette hozzá.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.