Öt takarékot már elnyelt a közös kockázati rendszer
Országos kockázati közösség kiépítésébe kezdtek a takarékszövetkezetek. A szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai között fokozatosan életbe lépő keresztgarancia-rendszerrel lehetővé válik, hogy az ország bármely szövetkezeti hitelintézeténél elhelyezett betétekért bármely más takarékszövetkezet is helyt álljon és viszont.
Egyetemlegesség fokozatos létrehozásával a teljes integráció tőkeereje és likviditása rendelkezésre áll majd az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betéteken felüli megtakarítások védelmére is – a TakarékBank csütörtöki közleménye szerint. Ennek anyagi fedezetét biztosítja, hogy az állam tavaly 136 milliárd forinttal növelte meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét és létrehozta a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti Alapját.
Így minden korábbinál jóval nagyobb biztonságban lesznek a takarékszövetkezetek ügyfeleinek megtakarításai, hiszen azokért az OBA mellett az összes szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank és az Integrációs Szervezet teljes vagyonával áll majd helyt.
A takarékszövetkezetek kockázati közössége az év végéig fokozatosan épül ki az új, egységes kockázatkezelési szabályzat folyamatos bevezetésével. Első lépésben a Takarékbank igazgatósága december 31-i hatállyal öt szövetkezeti hitelintézetre vonatkozóan bocsátotta ki az egységes kockázatkezelési szabályzatot.
A döntés értelmében a Takarékbank, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és az öt hitelintézet ezentúl egyetemlegesen felelnek egymás kötelezettségeiért.
A kockázati közösségbe kerülés előtt az egyes takarékszövetkezetek átvilágításon esnek át, ennek során felmérik tőkehelyzetüket és a kockázati tényezőket. A takarékszövetkezetek átvilágítása tavaly ősszel indult és a tervek szerint legkésőbb ez év július 13-ig befejeződik.
Az átvilágítás eredményének függvényében a Takarékbank igazgatósága folyamatosan – de legkésőbb 2014. december 10-éig – dönt arról, hogy mely időponttól bocsátja ki az adott szövetkezeti hitelintézet számára az új, egységes kockázatkezelési szabályzatot, illetve hogy az adott takarékszövetkezet mely időponttól keletkezett kötelezettségeire terjed ki az egyetemlegesség.
A közlemény szerint az új, hatékony működési modell révén az ország egyik legnagyobb hálózatával és piaci részesedésével rendelkező pénzügyi szolgáltató jöhet létre.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.