2014. január. 08. 06:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 08. 09:42 Gazdaság

Ausztriának nem tetszik a földtörvény, találkozó jön

Előreláthatóan január végén lehet Ausztria és Magyarország agrárminisztereinek találkozója, amelyen Magyarország új földtörvénye, illetve az azzal kapcsolatban megfogalmazott osztrák félelmek kerülnek előtérbe – írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

Jelenleg háttéregyeztetés zajlik a megbeszélés időpontját és formáját illetően – mondta a napilapnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A tárcavezetők tárgyalását szakapparátus készíti elő, amely tisztázza a felmerült kérdéseket, és csak ezek után lesz a miniszteri találkozó.

A Magyar Nemzet felidézte, Ausztria mezőgazdasági minisztere december 21-én az Ö1 közszolgálati televízióban számolt be arról, hogy levélben kereste meg magyar kollégáját.

A lap úgy tudja, Andrä Rupprechter Fazekas Sándornak írt levelében azt kifogásolta, hogy az új földtörvény május elsejei életbelépésével megszűnnek a termőföldre szerzett haszonélvezeti jogok.

Megfogalmazása szerint érthetetlen, miért fosztják meg honfitársait a legálisan megszerzett haszonélvezeti jogoktól, "amelyekért a kedvezményezettek előre fizettek". Levelében az osztrák fél aggodalmát fejezte ki az új földtörvény által megfogalmazott szigorú rendelkezések, illetve a folyamatban lévő kisajátítási eljárások miatt is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?