2013. december. 30. 18:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 30. 18:02 Gazdaság

Unalmas nap volt a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 229,99 pontos, 1,25 százalékos emelkedéssel, 18 564,08 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az egy héttel korábbi, hétfői záráshoz képest. Az elemzők az átlagosnál alacsonyabb forgalmat és az eseménytelenséget emelték ki a hétfői kereskedésről.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese azt mondta: a külföldi piacok optimizmusa átragadt a magyar börzére, így pozitív alaphangulatban kissé emelkedett a BUX, amely alapvetően eseménytelen napot zárt.

Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője szerint az év utolsó kereskedési napjának emelkedésében a Richter és a Mol nap végi erősödése mellett a kisebb részvényeket tömörítő BUMIX jó teljesítése játszott szerepet. A BUMIX az FHB miatt erősödött hétfőn, mivel a bank, egyes befektetői információk szerint, részt vállalhat a Takarékbank privatizációjában. Az 5,1 milliárd forintos forgalom beleillik az év végi szokásos trendbe - tette hozzá.

A Mol 115 forinttal, 0,80 százalékkal 14 475 forintra erősödött, 459,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 41 forinttal, 1,01 százalékkal 4100 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,96 százalékkal 314 forintra emelkedett, forgalma 714,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 79 forinttal, 1,83 százalékkal 4399 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 852,2 millió forintot ért el.

A BUMIX 1342,26 ponton zárt hétfőn, ez 36,10 pontos, 2,76 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva. 

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.