Rekordot dönt a kínai jüan árfolyama a dollárral szemben
Két napon belül másodszor is rekordra erősödött kedden a kínai jüan dollárárfolyama, miután a kínai központi bank lazított a szigorú árfolyamon és nyolc éve a legalacsonyabb, a 6,1114-es szinten rögzítette a dollár napi középárfolyamát.
Egy dollár hétfőn 6,0723 jüant, kedden 6,0703 jüant ért. Mindkét árfolyam rekorderősségű jüant jelentett.
A kínai jüannal nem lehet szabadon kereskedni. A kínai központi bank minden nap meghatározza a hivatalos középárfolyamot, ettől legfeljebb egy százalékkal mozdulhat el az árfolyam. Az alacsonyabb középárfolyam a jüan felértékelését jelenti.
"Úgy tűnik, a kínai központi bank egyre inkább enged a tőkebeáramlásból eredő egyre növekvő nyomásnak" - írta elemzésében a HSBC brit nagybank, amely a jüan további felértékelésére számít.
Idén özönlik a külföldi deviza Kínába. A kínai bankok az év eleje óta 2100 milliárd jüan (76 ezer milliárd forint) értékben vásároltak devizát, ami majdnem az ötszöröse a tavaly ugyanebben az időszakban beváltott 434 milliárd jüannak. A nagyarányú tőkebeáramlás egyik oka, hogy az egyéves kínai állampapír hozama 4,06 százalék, miközben az ugyanilyen futamidejű dél-koreai adósságpapíré 2,6 százalék. Eközben a kínai külkereskedelmi mérleg az idén az első tíz hónapban tetemes, 234 milliárd dolláros (51 ezer milliárd forint) többlettel zárt, ami 17 százalékos növekedés 2012-höz képest.
Az Egyesült Államok és más nyugati országok hosszú ideje azzal vádolják Kínát, hogy mesterségesen alacsonyan tartott árfolyammal szerez előnyt az exportra termelő vállalatainak. Az árfolyam-politikát bírálók ezért többször fölszólították, hogy értékelje fel a jüant.
A kínai jegybank az elmúlt nyolc évben fokozatos, csúszó felértékelést alkalmazott; a 8,27-es szintről azóta csaknem 30 százalékot erősödött a jüan.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.