2013. november. 29. 18:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 29. 18:09 Gazdaság

BÉT: visszüthet jövő héten a pénteki izmozás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 263,29 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel, 18 809,76 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Hírek hiányában, közepes forgalomban emelkedett a BUX pénteken, de lehet, hogy ez a többlet a jövő hét elején "visszajön", mivel a vevők kerülik a BÉT-et – mondták szakértők.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője egy pénteki hírt említett, amely befolyással lehetett a kereskedésre: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 5 százalék fölé emelte az OTP-ben a részesedését. Miután a magyar börze az elmúlt napokban lemaradt az európai tőzsdéktől, most ezt némileg korrigálta.

Az MSCI átsúlyozása miatti bizonytalanság már „kiárazódott” a Magyar Telekom papírjaiból, ezért tudtak több mint 2 százalékkal emelkedni – tette hozzá az elemző.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője azt emelte ki, hogy továbbra is hiányzik az érdemi érdeklődés. Amíg a nyugat-európai tőzsdékre áramlik a pénz, addig itt ennek semmi nyoma. Ezért elképzelhetőnek tartja, hogy a pénteki BUX-többlet a jövő hét elején az ellentétébe fordul.

A Mol 225 forinttal, 1,63 százalékkal 14 020 forintra erősödött, 1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,79 százalékkal 4489 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 2,11 százalékkal 291 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,93 százalékkal 4490 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 75,9 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,18 százalékkal 27 750 forintra erősödött.

A BUMIX 1234,52 ponton zárt pénteken, ez 4,29 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés