2013. november. 22. 13:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 22. 13:35 Gazdaság

Drágult az olaj, de jövő héten újra eshet az ára

Emelkedtek az olajárak a nemzetközi piacokon pénteken: a Brent olaj hordónkénti ára januári szállításra 110 dollár fölé ment. Az Európában irányadónak tekintett Brent a második egymást követő héten emelkedik, és két hónapon belül először az Egyesült Államokban a WTI olaj is áremelkedéssel zárhatja a hetet.

Az olajat leginkább az drágította, hogy úgy tűnik, nem lesz megegyezés ezen a héten Irán és külföldi a nagyhatalmak között az iráni nukleáris programról, tehát érvényben maradhatnak az iráni olajipart sújtó szankciók. A szankciók nagyjából napi 1 millió hordóval csökkentik a világpiacon elérhető olaj mennyiségét.

Emellett pénteken jelent meg a kínai Sinopec olajvállalat tanulmánya, amely szerint Kína olajigénye 3,8 százalékkal növekedhet 2014-ben és 2015-ben is. A kínai fogyasztás erősödése természetesen felfele tolná az árakat.

A West Texas Intermediate szintén drágult a hét végére, hála a kedvező csütörtöki amerikai munkaerőpiaci adatoknak. Az első alkalommal munkanélküli segélyérét folyamodók heti száma 323 ezer főre csökkent, ez arra utal, hogy élénkülhet a gazdaság az Egyesült Államokban, és az olajpiaci kereskedők ezt most elegendőnek tartották ahhoz, hogy feljebb menjen a WTI ára.

A WTI ezt megelőzően hat héten át esett, erre 15 éve nem volt példa Amerikában, de az elemzők szerint a következő héten újra árcsökkenés lehet, ha megnövekednek az amerikai olajkészletek. A WTI ára ugyanakkor most viszonylag alacsony, nagyjából 15 dollárral olcsóbb hordónként, mint a Brent.

Pénteken délután a WTI hordónkénti ára 0,3 százalékos napi gyengüléssel 95,15 dollár volt hordónként, a Brent hordónkénti ára 0,25 százalékos emelkedéssel 110,35 dollárra nőtt.

 

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.