2013. november. 07. 15:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 07. 16:52 Gazdaság

"Drága, megalázó, hatástalan" – mi az?

Az LMP véleménye szerint a közmunkaprogram drága, megalázó, hatástalan, és szegénységben tartja a benne dolgozókat – mondta csütörtöki, a budapesti Nyugati téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatóján Szél Bernadett.

Az ellenzéki párt társelnöke úgy fogalmazott, hogy amíg a kormány tavaly 13,5 milliárd forintot költött "valós munkahelyek" megteremtésére, addig a közmunkaprogramra ennek az összegnek csaknem a tízszeresét fordította. Hozzátette, hogy a közmunkások viszont méltatlanul kevés pénzt kapnak a munkájukért, ezért a program csak arra jó, hogy "benne tartsa az embereket a szegénységben".

Arra is kitért, hogy 2011–2012-ben a közmunkásoknak körülbelül csak a 7,4 százaléka talált vissza a nyílt munkaerőpiacra. A képviselő kijelentette, hogy Magyarországon folyamatosan nő a szegénység, ezért véleménye szerint minden ezzel ellentétes kormányzati kijelentés "sima kampányhazugság". Felhívta a figyelmet, hogy jelenleg az emberek 40 százaléka a létminimum, 17 százaléka pedig a szegénységi küszöb alatt él.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.