2013. november. 05. 17:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 05. 19:21 Gazdaság

Devizahitelek: a bankok végrehajtják a parlament döntését

A bankszektor a parlament keddi döntését a jogszabályoknak megfelelően, további komoly terheket vállalva hajtja végre – közölte a Magyar Bankszövetség kedden.

A Magyar Bankszövetség folytatja a civil szervezetekkel, szakértőkkel és társadalmi vezetőkkel a konzultációkat, hogy összegezze az eddigi észrevételeket, tapasztalatokat, valamint a szociális, jogi és közgazdasági hatásokat. Kitérnek arra: az árfolyamgát egy komplex probléma részletesen, szakmailag kidolgozott megoldása, amely iránt mind a kormányzat, mind a jegybank, mind a bankszektor egyaránt elkötelezett, mivel komoly munkát fektettek bele. A devizahitelek kezelésében az árfolyamgát eddig több mint 170 ezer családnak hozott segítséget. 

A közel két éve stabilan működő megoldás összhangban van azzal az alapgondolattal is, hogy a tehervállalás a devizahitelezésben érintett 3 fő szereplő – adósok, állam és a bankok – közös felelősségvállalására épüljön – olvasható a bankszövetség dokumentumában. Az Országgyűlés kedden a Fidesz javaslatára döntött az árfolyamgát megnyitásáról és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról. 

A parlament nagy többséggel, kivételes sürgős eljárásban fogadta el a devizahitelesek segítésére hétfőn beterjesztett indítványt, amelyre az összes frakció – összesen 211 képviselő – igennel szavazott, csak hat független képviselő tartózkodott. E szerint a kilakoltatási moratórium április 30-áig hosszabbodik meg. A már működő árfolyamgát pedig – amely egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre – azoknak is hozzáférhetővé válik, akik eddig nem léphettek be: akinek 90 napon túli tartozása van, aki 20 millió forintnál több devizahitelt vett fel, illetve aki fizetéskönnyítő program hatálya alatt áll. 

Az egyik előterjesztő, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető hétfőn azt mondta: több mint 150 ezer olyan család van, amelynek három hónapon túli a tartozása, de szeretné fizetni a hitelét, még nem indult ellenük végrehajtási eljárás, így számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát kiszélesítése.

zöldhasú
Hirdetés