Nyilvánossá tette az offshore-gyanús cégek listáját az NFÜ
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta szombaton azoknak a cégeknek a listáját, amelyek a felszólítás ellenére nem nyilatkoztak arról, hogy kik a valódi tulajdonosaik. A listán mintegy 2500 cég neve szerepel, amelyek a mulasztás miatt elveszíthetik a korábban megítélt támogatásokat.
Az nfu.hu/atlathatosag oldalra felkerül minden olyan kedvezményezett, aki harmadik kiküldést követően sem vette át a nyilatkozatot, később pedig azokat is lajstromba veszik ugyanitt, akik elmulasztották a nyilatkozat kitöltését és visszaküldését - ismerteti honlapján megjelent közleményében az ügynökség. Hozzáteszi: az ellenőrzések előrehaladtával minden olyan kedvezményezett felkerül az oldalra, amely nem felel meg az átláthatóság törvényi elvárásainak.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szeptember eleje óta több mint 46 ezer cégnek és civil szervezetnek küldte el az új átláthatósági nyilatkozatot. A kedvezményezettek felülvizsgálatának célja, hogy az NFÜ áláthatóvá tegye, hogy az elmúlt években támogatásra jogosult cégek hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztések eredményeképp keletkezett jövedelem után.
A tulajdonosi szerkezetről szóló nyilatkozat kitöltésére a kedvezményezetteknek az átvételtől számítva nyolc napjuk volt. A szűkös időkorlát miatt az NFÜ többször is kiküldte az értesítést azoknak a projektgazdáknak, akik valamilyen oknál fogva még nem vették át a nyilatkozatot, és még nem küldték vissza azt.
Az NFÜ hangsúlyozza: a mulasztások esetében kivétel nélkül megindítja az elállási folyamatot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok a cégek és egyéb szervezetek, amelyek nem tettek eleget a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.