2013. augusztus. 29. 19:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 29. 19:37 Gazdaság

Gyengült a forint, de csak a dollárral szemben

A dollárral szemben gyengült, a többi nagy nemzetközi devizához képest lényegében változatlan maradt csütörtök estére a forint árfolyama.

Csütörtök reggelre szerény erősödést ért el a forint a szerdai naphoz képest és a legtöbb devizával szemben kis ingadozásokkal együtt ezt a szintet tartotta egész nap. Az euró árfolyama csütörtök reggel 300,57 forint volt, este hétre ez 300,48 forintra változott.

A japán jennel szemben is semleges volt a forint, reggel 2,3078 forinton kezdett az árfolyam, amely estére csak minimálisan módosult, és 2,3071 forintra változott. A svájci frankkal szemben kis erősödést ért el a forint: reggel 244,25 forint volt az árfolyam, ami lassan, de fokozatosan 243,77 forintra csökkent estére.

A legnagyobb változás a dollárral szemben volt. Csütörtökön reggel 225,54 forintot kellett adni egy dollárért, estére azonban már 227 forintot.

A devizák között egyértelműen a dollár volt a nap nyertese. Ez részben azzal magyarázható, hogy a nap során felfelé módosították a második negyedéves amerikai gazdasági növekedési adatokat. A GDP-növekedés 2,5 százalék volt április és június között, ami meghaladta a korábbi 1,7 százalékos számításokat, valamint az elemzők által várt 2,2 százalékos szintet is.

A dollár erősödését segítették a Szíriával kapcsolatos fejlemények is. Bár a katonai beavatkozás még mindig nem zárható ki, a diplomáciai események lelassultak, és csökkent az esélye, hogy Amerika a következő napokban indít támadást Damaszkusz ellen, ami szintén növelte a befektetői érdeklődést a dollár iránt.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.