Német makroadatok húzták fel a BUX-ot
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 18 156,52 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője azt mondta: a csütörtökön megjelent jó német makrogazdasági adatok kedvező hatással voltak az európai piacokra, ez a nap végére a magyar tőzsdeindexet is a pozitív tartományba vitte, ennek köszönhető a kisebb erősödés.
Az elmúlt napokban az OTP körül negatív volt a hangulat, a szakértő szerint csütörtökön a kedvező európai légkör a bank papírjainak árfolyamát is javította. Az OTP mellett a Mol tudott még erősödni.
Lényegesebb vállalati hírek azonban nem voltak a magyar piacon, amelyek mozgatták volna az árfolyamokat, a javulás a nemzetközi, elsősorban az európai hatásnak köszönhető – tette hozzá.
A Mol 280 forinttal, 1,75 százalékkal 16 250 forintra erősödött, 679,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 8 forinttal, 0,19 százalékkal 4288 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 2,24 százalékkal 306 forintra csökkent, forgalma 436,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 14 forinttal, 0,39 százalékkal 3606 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott, 20 800 forintot ért, forgalma 44,7 millió forint volt.
A BUMIX 1006,24 ponton zárt csütörtökön, ez 0,33 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.