Alávágott a tavaszi hideg a jégkrémfogyasztásnak
A fogyasztók leginkább a hagyományos - csokoládés és vaníliás - ízeket, illetve ezek mixeit kedvelik. A gyümölcsös ízek kevésbé fogynak.
Az év első hat hónapjában közel 8 százalékkal csökkent a családi dobozos jégkrémek forgalma - közölte felmérésének eredményét a GfK piackutató kedden.
A felmérés szerint míg 2012-ben január és június között egy háztartás átlagosan 2,6 kilogrammnyi dobozos jégkrémet vett egy-egy bevásárlás alkalmával, ez a mennyiség idén 2,4 kilogrammra mérséklődött.
Egy liter dobozos jégkrémet nem egészen 600 forintért lehet beszerezni, ám nagyok a különbségek az egyes márkák között. A magasabb áron kínált gyártói márkák intenzív akciókra kényszerültek, ezért azok ára esett. A kereskedelmi láncok saját márkás jégkrémjeinek viszont emelkedett az áruk.
A GfK megállapítása szerint az áraknak is köszönhető, hogy a gyártói márkák forgalma kisebb mértékben csökkent, mint a sajátmárkás termékeké.
Továbbra is három fő értékesítési csatornája van a dobozos jégkrémeknek: a mennyiség több mint egyharmada a diszkontokban fogy, másik 31 százaléka pedig a hipermarketekben kel el. Visszaesett, de továbbra is őrzi harmadik helyét a szupermarket - mint értékesítési csatorna - a forgalom egyötödével.
A fogyasztók leginkább a hagyományos - csokoládés és vaníliás - ízeket, illetve ezek mixeit kedvelik. A gyümölcsös ízek kevésbé fogynak, ezek közül az eper az, ami leggyakrabban kerül a vásárlók kosarába.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.