2013. július. 30. 18:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 30. 18:13 Gazdaság

Az OTP húzta pluszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 107,97 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 18 270,94 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője azt mondta: a magyar piac az európai hangulattal összhangban mozgott kedden, nem alacsony, de nem is kimagasló forgalmú, nyugodt nap volt a magyar tőzsdén.

A szakértő emlékeztetett: az OTP hétfőn azért gyengült, mert a bank egyik igazgatósági tagja eladott részvényeiből. Kedden megnyugodott a piac, az OTP-papírok két százalék feletti emelkedéssel zártak, és ezzel pluszba húzták a BUX-ot.

A Mol nulla körül, a Magyar Telekom enyhe mínuszban végzett, de nap közben nagyobb mínuszban is jártak a részvények – fogalmazott a szakértő.

A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 16 400 forintra erősödött, 449,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 98 forinttal, 2,25 százalékkal 4448 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 308 forintra csökkent, forgalma 1,6 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 1,00 százalékkal 3460 forintra esett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 197,5 millió forintos forgalom mellett 385 forinttal, 1,88 százalékkal 20 885 forintra emelkedett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1009,91 ponton zárt kedden, ez 15,83 pontos, 1,59 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.