"Mindenhol a világon ismert az a jogintézmény, amely arról szól, hogy nem árulhatok akkor sem hibás terméket valakinek, hogy ha elmondom neki, hogy könnyen lehet, a termékem hibás" – fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök még július elején a Kúria döntésére reagálva. A kormányfő hangsúlyozta, hogy alapvető jogi kérdés, amit az igazságszolgáltatásnak kellene megválaszolnia, hogy a devizahitel hibás termék volt, vagy sem. A miniszterelnök véleményét Matolcsy György jegybankelnök is osztja: szerinte az eredendő bűn a devizahitelezés elengedése volt. Ez volt az "a hibás terméke" a rendszernek, amely csapdába vitte az üzleti szektort és a lakosságot. Orbán régi harcostársát, Szász Károly bankfelügyeleti elnököt is leteremtette, mert a kormányfő interpretációjában az emberekkel szemben a bankok mellé állt – és nem ítélte el a hibás terméket. 

A hibás, toxikus termék kifejezés ugyanakkor nem új keletű, a kifejezés már bőven a mostani kormány regnálása előtt bekerült a közbeszédbe. A kifejezés begyűrűzése pedig egy személyhez kötődik. Róna Péter közgazdász a devizahiteleket 2008 elejétől kezdte kritizálni, alapvetően a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájának ekézésén keresztül. Állítása szerint a Simor András vezette jegybank túlzottan magasan tartotta a forintkamatot, ami vonzóvá tette a devizaalapú kölcsönt, és annak kamatköltségei alatta maradtak az infláció szintjének – ez Róna szerint azt eredményezte, hogy ésszerű volt hitelből finanszírozni a fogyasztást. Ekkoriban azonban Róna még nem beszélt hibás termékről, egyszerűen egy olyan problémáról, melyet részben a jegybank elhibázott monetáris politikája növesztett nagyra.

Toxikus termék

Egy 2009-es publicisztikájában Róna Péter a devizahitelt olyan toxikus terméknek nevezte, mely aláássa a lakosság pénzügyi egészségét. Ekkor is az MNB felelősségét firtatta, mert szó nélkül hagyta, hogy a bankok a betétállományukhoz képest közel másfélszer annyi hitelt helyezzenek ki, és hogy az árfolyam- és forráskockázatot átterheljék a családokra. A hibás termék kifejezés és annak kijavítása is 2009-ben jelent meg a közgazdász érvelésében. Egy 2011-ben írt publicisztikájában arról írt, hogy az "efféle hiányosságok kiküszöbölése éppen a piacgazdaság létérdeke még akkor is, ha attól az egyik vagy másik gazdasági szereplő vagy csoport érdekei sérülnek" – írta, hozzátéve, hogy szerinte a termék vagy szolgáltatás előállítóját terheli az előállításból fakadó minden felelősség, miután a bank a hitelfelvevőt nem látta el a hitelkonstrukcióhoz fűződő mindazon ismerettel, ami szükséges a konstrukció alkalmasságának megítéléséhez.

A miniszterelnök a Kossuth rádióban fejtette ki a devizahitelezéssel kapcsolatos álláspontját

MTI/Beliczay László

Az ügyben ekkor már gyakran megszólalt a sajtóban, idézték a Szociális Fórum kezdeményezésével kapcsolatban is, mely pertársaság alakításába fogott a devizahitel-szerződések megtámadására. "Már az elején is hibás terméknek tartottam ezt a konstrukciót, amit a legjobb lett volna azonnal kivezetni a piacról. A devizahitel hihetetlenül káros, hiszen nem tudni, hogy a végén mennyit kell visszafizetni. Az adós nem tudja, mennyivel tartozik, ez pedig gazdaságilag és erkölcsileg is elfogadhatatlan" – húzta alá a közgazdász. Hangsúlyozta, a devizahitel pusztító hatással van a bizalomra, és már rég meg kellett volna tisztítani tőle a bankrendszert. De szerinte a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány egyáltalán nem törődött a problémával, a Fidesz árfolyamgátját pedig nem tartotta hatásosnak. A közgazdász a Bajnai-kormány idején a bankokkal megkötött magatartási kódexet is kárhoztatta, mert elfogadta és "beemelte a kánonba" a devizahitelezés gyakorlatát. Róna, amikor 2012 decemberében lemondott az ökopárt pártalapítványának társelnöki posztjáról, a devizahiteleket ismételten csalárd, hazug terméknek nevezte, a devizahitelezést pedig a legfontosabbnak tartotta azok között az okok között, melyek a gazdaság és a társadalom rossz állapotáért felelősek. Róna szerint azok felelősek az LMP szakadásáért is, akik ennek a terméknek a terjedését nem akadályozták meg, és akiket név szerint is megnevezett.

Összejátszottak az adósok és a bankok

Róna Péter idén addig az állításig is elment, hogy a devizahitel nem is hitel. Mint érvelt, a hitel a polgári törvénykönyv meghatározása alapján egy meghatározott összeg kölcsönadása, melyet az adósnak meghatározott feltételekkel vissza kell fizetnie (ez a definíció a Ptk. 523. paragrafusából bontható ki). A devizaalapú hitel esetében viszont az a probléma a közgazdász szerint, hogy kezdettől fogva nem volt ilyen meghatározott összeg: jóllehet a pénzintézetek devizában pontosan meghatározták a hitelösszeget, forintban a tartozás folyamatosan változik. Ugyanis a devizában meghatározott hitelt forintban bocsátották a hitelfelvevő rendelkezésére, és a törlesztés időszaka alatt ugyancsak forintban határozzák meg az aktuális tartozás összegét.

Ez Róna Péter szerint világviszonylatban egyedülálló helyzetet teremtett Magyarországon. A hvg.hu kérdésére azzal érvelt, a kölcsön tőkerészét (gyakorlatilag a kölcsönadott pénzt) világszerte olyan összegnek tekintik, ami nem változhat. Ezzel szemben Magyarországon a devizaalapú hitel forintra átszámított tőkéje az árfolyamváltozások miatt folyamatosan változhat. A bizonytalan konstrukció következménye, hogy az adós a szerződéskötés időpontjában nem tudhatta pontosan mekkora összeget kell majd visszafizetnie, és később sem mérheti ezt fel a törlesztés folyamán, hiszen nem képes megjósolni az  árfolyammozgásokat.

Aki beleugrott egy ilyen ügyletbe, szerinte nem felelősen döntött, hiszen még megközelítőleg sem tudhatta előre, képes lesz-e visszafizetni a kölcsönt. A bankok viszont, amelyek odaadták ezeket a hiteleket az ügyfeleiknek, ugyancsak nem felelősen végezték a tevékenységüket, hiszen ők sem határozhatták meg pontosan, mennyi lesz a forintban kifejezett értéke a kihelyezett hiteleknek, és be tudják-e azt hajtani az adósaiktól. Pedig a pénzintézetek minden hitelszerződés megkötése előtt megvizsgálták az adós hitelképességét (erre fizette a hitelfelvevő az úgynevezett hitelbírálati díjat), és az adóshoz hasonlóan ők is arra a megalapozatlan következtetésre jutottak, hogy a meghatározott devizaösszeget forintban visszakapják.  

Ennek az érvelésnek ugyanakkor ellene vethető, hogy gyakorlatilag minden változó kamatozású hitel hasonló következménnyel jár. Például, ha valaki most 20 évre forinthitelt vesz fel és lakást vásárol, mert az alacsony jegybanki alapkamat miatt alacsonyabbak lettek a bankok forinthitelkamatai, nem tudhatja, hogy 2, 5 vagy 10 év múlva nem lesz-e a jelenlegi kettő vagy háromszorosa a jegybanki alapkamat és vele párhuzamosan a hitele kamata. Végeredményben egy forinthiteles sem tudhatja pontosan, mekkora összeget kell majd visszafizetnie összességében, és bár Róna Péter gondolatmenete alapján a forinthitel nem hibás termék, bedőlt forinthitelesek hosszú sora támasztja alá, hogy el lehet számolni ezt is. Ez a megközelítés azonban “túl durva” – reagált Róna Péter a hvg.hu felvetésére, és azzal érvelt, hogy fontos különbséget tenni a hitel tőke- és kamatrésze között. Mint mondta, a forinthitel esetében a kamat változhat, de a tőke változatlan, és ez megfelel a kölcsön fogalmának. Ez sokkal kiszámíthatóbb és kezelhetőbb helyzetet teremt az adós és a pénzintézet számára, mint a devizaalapú hitel, melynél a kamat és a tőke is kiszámíthatatlanul mozog.    

Róna Péter szerint a devizaalapú hitel éppen a bankrendszer szempontjából a leginkább hibás termék. Ugyanis kezelhetetlen méretű nyitott devizapozícióba kényszeríti a bankokat, amelyből csak nagyon hosszú idő után szabadulhatnak. A bankok ugyanis a devizaforrásokat forintra váltva adtak hitelt az ügyfeleiknek, és ezeket a devizaösszegeket csak évtizedek alatt törlesztik az adósok, miközben ez hatalmas kockázatként és teherként nehezedik a pénzintézetekre.  

A Kúria legutóbbi döntésével elégedetlen adósok Orbán Viktor házáshoz vonultak

Fülöp Máté

A Kúria döntése nem egyértelmű

Az alábbiakban megpróbáltuk összeszedni, hogy a Kúria döntése nyomán melyek is lehettek a devizahitelek általánosságban mondható kérdéses pontjai, illetve a hírekben szereplő két kormányzati javaslat – melyeket a szerdai kormányülésen tárgyalnak – mennyire reparálhatná a kialakult helyzetet, vagy mutatna túl azon. Hozzá kell azonban tenni, hogy minden devizahiteles szerződés egyedi, így a devizahitelről magáról lehet csak fejtegetésbe bocsátkozni, az egyes ügyekben egyedileg kell a körülményeket megnézni.

Bár első ránézésre a Kúria a bankok javára döntött, és a pénzintézetek fellélegezhettek, hiszen a legfőbb bírói szerv nem olyan ítéletet hozott, amely hivatkozási alapként vesztes devizahiteles perek tömegét zúdítaná rájuk. A Kúria honlapján olvasható ítélet és indoklás alapján azonban korántsem ilyen egyértelmű az eredmény. A konkrét perben lényegében arról a kérdésről volt szó, hogy a devizahitelessel szemben a bank által érvényesített árfolyamrést költségnek kell tekinteni vagy nem, és fel kellett-e tüntetni a devizahitel-szerződésben.

A Kúria indoklása szerint a banknak tételesen fel kellett volna tüntetnie a hitelszerződésben vagy azt, hogy milyen mértékű lehet a törlesztés ideje alatt az árfolyamrés (a Kúria fogalomhasználata szerint ez az a százalékban kifejezhető mérték, amellyel a deviza vételi és eladási árfolyama eltér a bank által alkalmazott aktuális középárfolyamtól – az érintett OTP-s hitelben ez +/- 0,5 százalék volt a törlesztés első két évében, ami később megemelkedett). Vagy pedig azt kellett volna meghatározni, hogy milyen mértékben térhet el a vételi és az eladási árfolyam (az érintett OTP-s hitelszerződésben ez legfeljebb 1 százalékos eltérés volt a törlesztés első két évében, majd megemelkedett). Ezt az árfolyamrést azonban az OTP devizahitel-szerződése tételesen nem tartalmazta, és a Kúria lényegében ezért értett egyet a másodfokú ítélettel, semmisnek nyilvánítva a hitelszerződést. A Kúria ugyanakkor orvosolta a hitelszerződést semmissé tevő hiányosságot, és a hitelszerződést érvényesnek nyilvánította. A Kúria azért korrigálhatta és nyilváníthatta érvényesnek az érintett devizahitel-szerződést, mert a bank és az adós között valójában konszenzus volt arról az árfolyamköltségről, amit nem rögzítettek a szerződésben (ez csak formai hiba volt, amit korrigálni lehetett).

A Kúria abban az adós javára döntött, hogy a bank a szerződés teljesítése során az eredeti 1 százalékos árrést növelte. Ezért előírta, hogy a per folytatása során vizsgálni kell, hogy a bank az egyoldalú szerződésmódosítással jogszerűen élt-e. A Kúria arra is kitért az ítéletben, hogy nem vizsgálta a tisztességtelenségét annak, hogy a bank kétféle árfolyamot alkalmazott a folyósításra és a törlesztésre. Ebben a kérdésben az Európai Unió Bíróságához fordult. Ha utóbbi azt állapítja meg, hogy az árrés tisztességtelen, akkor a bank ezen a címen semmilyen költséget nem számolhat majd el. Magyarországon mellesleg 2010. november 27-e óta tilos az olyan kikötés a lakáscélú devizahitel-szerződésben, miszerint a hitel folyósítása a deviza vételi árfolyamán, a törlesztése pedig a deviza eladási árfolyamán történik.

A Varga- vs. Navracsics-terv

A konkrét devizahitel-szerződésből a többi szerződésre kitérve nem valószínű, hogy messzemenő következtetéseket lehet levonni, ám a főbb problémás pontok egyértelműen kitüremkednek. Ezek közül az első az árfolyamrés kérdése, hogy ez az eredeti szerződésekben külön szerepelt-e, vagy sem. A második pont az, hogy az árrés mértékét egyoldalúan növelhette-e a bank. A harmadik pedig, hogy tisztességtelenül járt-e el a bank, amikor kétféle árfolyamot alkalmazott a folyósításra és a törlesztésre. Ebben a kérdésben ugyanakkor az EU Bírósága előtt van az ügy.

A kormány előtt heverő kétféle csomag közül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár az árfolyamrés-problémán dolgoznak, míg Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a radikálisabb alternatívát készítheti elő (egyfajta végtörlesztésről, tartozáselengedésről hallani). Az látszik, hogy az első megoldás a Kúria által pedzegetett kérdéseket igyekezne valamilyen – egyelőre még a nyilvánosság számára nem elérhető – módon rendezni. Eszerint elképzelhető, hogy valamilyen arányban megosszák a hitelösszeg árfolyamváltozásból adódó különbözetét, illetve kiköthetnék azt, hogy az árfolyamrést nem lehetett volna korábban tovább tágítani. A megoldás értelmében a szerződések megmaradnak, a költségek terén viszont a banki ügyfeleknek kevesebbet kellene a bankoknak befizetniük. Bármelyik opció is jöhet be, a banki veszteségek itt egyes kalkulációk szerint a 80 milliárd körüli összegig szaladhatnak el.

Ha azonban a kormány a második opciót favorizálná – mely a végtörlesztés 2.0 is lehet – akkor az már jócskán túlmutatna a Kúria döntésén. Ezzel a kormány egyfelől átvágná a gordiuszi csomót, nem kellene finomkodni, árfolyamrést bizgerálni – hanem a meghatározott szempontok szerint törleszthetnének az adósok, minden bizonnyal igen kedvezményesen. A hibás termék korrekciójára így nem lenne szükség, mivel a kormányzat elképzelése szerint most már a mindenki számára elérhető megvalósításban gondolkodik, így pedig kiradíroznák a devizahitelek többségét a rendszerből. Minden bizonnyal a már árfolyamgátba belépett több százezer emberre – akik pont az árfolyamok elszaladása miatt választották ezt a lehetőséget – is gondolhat a kormány, nekik is megnyitnák a tartozáselengedés lehetőségét.

A teljes leradírozás, még ha hosszabb időn keresztül is tartana – erre volt kormányzati utalás – az OTP kivételéve ugyanakkor a teljes magyar bankszektort hazavágná. Tény, hogy az OTP bukhatná a legnagyobbat, akár 200-250 milliárd forintot is a legrosszabb szcenárió esetén, ugyanakkor a piacvezető nagybank a legjövedelmezőbb, legstabilabb is, két-három év alatt kitermelheti a pofont. A devizahitelekkel megszórt többi külföldi tulajdonú nagybank – melyek közül több már évek óta százmilliárdos veszteséget produkál, az anyabankok juttatnak nekik plusztőkét – ugyanakkor nem valószínű, hogy ekkora nyomást kibírna.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Nem bánja meg!