A megújuló energiák miatt nő az üvegházhatású gázok kibocsátása
A megújuló energia térnyerésére gondolva mindenki – politikus és szavazópolgár egyaránt – zöld mezőket, babakék eget és kristálytiszta folyókat vizionál, miközben az a fonák helyzet állt elő, hogy a nap- és szélenergia elhozta a szén reneszánszát.
Az egykor masszívan fosszilis vagy atomos felhasználó országok, mint például Németország esetében az energiatermelésen belül mára kétszámjegyű részesedést ért el a napenergiás és szélenergiás termelés. Tíz év alatt közel nulláról törtek fel ezek a termelési eljárások a villamosiparban. Ha valamiben eredményt ért el Európa, akkor az a zöldenergia fejlesztése. Minimális az ellenzők száma, legfeljebb a rotorlapátoknak repülő madarak, és a mezőgazdasági földek kárára terjeszkedő naperőműparkok miatt aggódik néhány gazda.
Mindennek ellenére a német villamosenergia termelésben nőtt a szénalapú termelés aránya is. A dolog úgy áll, hogy a napos és szeles termelői kapacitások nem várt térnyerése leszorította az árakat, majd Fukusima után egyes atomerőművek lekapcsolásával és hosszú távú kivezetésével a zöldforradalom által előállított villamos áram elkezdte kiszorítani a piacról azokat a földgázzal termelő egységeket, amik kibocsátási mutatójukat tekintve nagyon kedvezőek, és nagyon hatékonyan gyártják a villanyt gázból, de a jelenlegi árkörnyezet mellett már nem megtérülően. A csúcsidei villamosenergia-termelést eddig jobbára a rugalmasan kapcsolgatható gázosok adták, a kötelező átvételű zöld termelés viszont kitolta őket a piacról, és pótlásukra visszakapcsolták a szenes erőműveket – olvasható az Energia Gorilla blogján.
A széntüzelésű erőművek működtetése még úgy is megéri, hogy ahhoz kvótákat is venni kell, hiszen a kvóta az kifejezetten olcsó, azt a küldetését, hogy a környezetileg ártalmas termelést drágítsa, már jó ideje nem tölti be. Az eredmény: 2012-ben hosszú évek után 1-2 százalékkal nőtt az üvegházhatású gázok kibocsátása Németországban, a barna és feketeszén újbóli térnyerése következtében. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy rossz irányban haladnak a dolgok, 1990 óta 25 százalékkal csökkentette üvegházhatású gázai kibocsátását Németország, miközben kWh-ban mért termelése nőtt.
Felismervén a helyzetet, az Európai Parlament július 3-án végre megszavazta, hogy késleltessék a piacra bocsátandó kvótákat, hogy a már piacon levők kifuthassanak, és legalább kicsit helyreállhasson az árfolyam, hogy a káros anyaggal való termelés ne legyen ennyire kedvező árfekvésű.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.