Nagyot zuhant zárásra a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 348,21 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel, 19 199,31 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint az elmúlt napok emelkedése után profitrealizálás kezdődött, ez vezetett a BUX csökkenéséhez, illetve ahhoz, hogy a nap végére mínuszban végzett. A nagy reggeli lendület a világban máshol is elfogyott, de a nyugat-európai tőzsdék pluszban zártak – tette hozzá.
A szakértő a csütörtöki visszarendeződést önmagában még nem tartja problémának, kérdés azonban, hogy a kereskedés pénteken hogyan folytatódik, átmegy-e profitrealizási korrekcióba.
Sőre Balázs kitért arra is: a Richter részvényeivel csütörtökön kereskedtek először 100 forintos névérték mellett. A szakember szerint látszanak a kereslet élénkülésének jelei, bár a papír erős nyitás és jelentős emelkedés után mínuszban zárt a nap végén.
A Mol 395 forinttal, 2,32 százalékkal 16 605 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 2,47 százalékkal 4935 forintra esett, forgalmuk 11,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,53 százalékkal 322 forintra gyengült, forgalma 354,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,28 százalékkal 3570 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 101,3 millió forintos forgalom mellett 380 forinttal, 1,71 százalékkal 21 900 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1038,64 ponton zárt csütörtökön, ez 2,44 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.