2013. július. 11. 06:12 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 11. 10:55 Gazdaság

Nem érezni a válságot a balatoni kikötőkben

Lényegében nem érzik a válságot a balatoni kikötők, a fix bérlők száma változatlan, egy-egy nagyobb hajó éves tárolási díja elérheti az egymillió forintot is, az árak közelítik az adriai szintet – írja a Napi Gazdaság a csütörtöki számában.

Nincs nagy változás a vitorlás-kikötőhelyek bérlésében a Balatonon, visszaesés inkább a versenyzésben figyelhető meg, ahol a nagyobb hajók körében az utóbbi három évben 15-20 százalékkal is csökkent a résztvevők száma – mondta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

Tapasztalatok szerint a tó keleti medencéjében szinte teljesen kihasználtak a vitorláskikötők, szabad kapacitások inkább a nyugati területeken vannak – közölte a Napi Gazdaság.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.