Az NGM szerint a turizmus a SZÉP-kártya miatt lendült fel
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a belföldi turizmus növekedése mögött elsősorban a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) elterjedése, növekvő népszerűsége áll.
A tárca szerdai közleményében emlékeztet arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek száma 15,2 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 13,7 százalékkal nőtt májusban az előző év azonos hónapjához képest. Ezen belül - hosszú idő óta először - nemcsak a külföldi vendégek száma emelkedett, hanem a belföldi forgalom is markánsan nőtt.
A turizmus egyike a válság után leghamarabb talpra állt ágazatoknak, a főbb vendégforgalmi mutatók már 2011-ben elérték a válság előtti szintet, 2012-ben pedig jelentősen meg is haladták - hívja fel a figyelmet közleményében az NGM.
Az idei év első öt hónapjának adatai alapján 2013-ban folytatódik a kedvező trend. A beutazó turizmus tovább erősödött, májusban az orosz, a lengyel és a brit turisták által eltöltött vendégéjszakák száma nőtt kiemelkedően: 61, 29, illetve 25 százalékkal.
Az elmúlt években elsősorban a külföldi vendégek száma emelkedett markánsan, ezért különösen örömteli az NGM szerint, hogy májusban a hazai vendégek száma 12 százalékkal, az általuk eltöltött éjszakáké pedig 9,7 százalékkal nőtt.
A minisztérium véleménye szerint a belföldi turizmus növekedése mögött elsődlegesen a SZÉP Kártya elterjedése, növekvő népszerűsége áll. A KSH adatai szerint míg 2012 január-májusban a kereskedelmi szálláshelyeken az üdülési csekk és a SZÉP Kártya együttes forgalma mintegy 2,75 milliárd forintot tett ki, addig az idei első öt hónapban a SZÉP Kártya beváltás 3,9 milliárd forint volt, és ez több mint 40 százalékos növekedés.
Május végén már 21 ezer munkáltató 835 ezer dolgozója rendelkezett SZÉP Kártyával. Az idei év első öt hónapjában 34 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a kártyákra, meghaladva a tavalyi év azonos időszakának feltöltését.
A költésekben meredek növekedés figyelhető meg: a tavalyi 5,3 milliárd forintról több mint négyszeresére, 22,6 milliárd forintra nőtt a január-május közötti költés.
A belföldi turizmusnak kedvez, hogy a szálláshely-szolgáltatásért - illetve július 1-je óta gyógyfürdő- és strandbelépőért - a kártya mindhárom zsebéről lehet fizetni. Az OTP adatai alapján a zsebek közötti átjárhatósággal élnek is a kártyabirtokosok: a vendéglátás zseb költéseinek negyede, a szabadidő zseb költéseinek pedig a harmada szálláshelyen történt 2012-ben.
"A kiváló májusi adatokhoz hozzájárulhatott, hogy a SZÉP Kártyákra 2011-ben utalt összegeket 2013. május 31-ig lehetett felhasználni, ezt követően lejártak, és a kibocsátók visszautalták azokat a munkáltatóknak" - áll a közleményben.
A belföldi turizmus emelkedésében a SZÉP Kártya mellett a turisztikai desztináció menedzsment szervezetek (TDM-ek) növekvő aktivitása és eredményes marketing munkája is egyre nagyobb szerepet játszik az NGM szerint.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.