Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Valóságos maffia épült ki annak érdekében, hogy a német húsipar versenyképessége megőrizhesse vezető helyét Európában. A húsipari munkások kelet-európaiak, akiket módszeresen és szervezetten zsákmányolnak ki különböző közvetítők és munkaszervezők. Szakszervezeti aktivista segít feltárni, hogy miről nem beszélnek szívesen Németországban.
Bár a német hústermékek ára átlagosan 28 százalékkal magasabb az uniós országok átlagáránál (a hús többe kerül, mint Franciaországban vagy akár Belgiumban), a német húsipar mégis Európa legversenyképesebbjének számít. Miközben a foglalkoztatottak száma az elmúlt években stagnál vagy csökken, ennek az ágazatnak egy munkaórára lebontott kibocsátása évről évre emelkedik: csökkennek vagy stagnálnak a költségek, a bevétel viszont növekszik.
A nagy húsipari cégek folyamatosan terjeszkednek és gigantikus beruházásokat terveznek. A húsipar csak 2012-ben majdnem ötven százalékkal növelte az összkapacitását. A németek Európa legfőbb húsexportőrei. A fő konkurensei, a dán, a belga és a holland húsfeldolgozók pedig nem képesek biztosítani az exportmennyiségek titkát, az olcsó munkaerőt.
A jelenlegi szabályozási keret Németországban két évtizede tökéletesen kiszolgálja a húsipari kis- és nagyvállalati tulajdonos érdekeit. A siker kulcsa lényegében a kelet-európai munkavállalókban rejlik, akik sok esetben éhbérért dolgoznak éjjel-nappal a német vágóhidakon, és ha holnap hazamennének, a német húsipar azonnal összeomlana.
Négy-öt évente egy-egy súlyosabb botrány rázza meg a német sajtót: kergemarhakóros vagy dioxintartalmú húskészítményeket, újracímkézett, romlott termékeket, esetleg marhahúsként eladott lóhúst találnak a hűtőraktárakban. De ha elül a botrány, minden folyik ugyanúgy tovább. Arról, hogy mi van a háttérben, kevés szó esik, csupán néhány elkötelezett újságíró foglalkozik a rendszert kiszolgáló háttériparral, amely nemcsak a fekete foglalkoztatással és adócsalással van összefüggésben, hanem mozgatóin keresztül a szervezett bűnözéssel, fegyver-, kábítószer- és emberkereskedelemmel.
Csavaros szerződések
Először 1998-ban szólaltak meg pórul járt magyar hentesek, akiket északnémet vágóhidakon vertek át, írja Adrian Peter német újságíró Die Fleischmafia (Húsmaffia) című könyvében. A leírás szerint a munkavállalóknak egy magyar közvetítő cég ígért jó keresetet, de a helyszínen napi 12-14-16, vagy akár 20 órát dolgoztatták őket szünet nélkül. A fizetés törtrésze volt annak, amit ígértek, és volt olyan férfi, akinek sérült kézzel is dolgoznia kellett. Sokan közülük visszamenekültek Magyarországra az embertelen körülmények elől. A tizenöt évvel ezelőtt ismertté vált kizsákmányoló rendszer nemhogy megszűnt volna, hanem széles körben elterjedt és szervesen beépült az ágazatba.
A németek a 2000-es évek eleje óta tartottak attól, hogy az EU bővítésével kelet-európai munkaerő árasztja el a hazai munkaerőpiacot. Annak ellenére, hogy a Schröder-kormány korlátozta a munkavállalást a csatlakozó közép-kelet-európaiak előtt, a vállalatok megtalálták azokat a jogi kiskapukat, melyek révén tömegével tudtak olcsó munkaerőt behozni azokba az ágazatokba, melyekben nem volt órabérminimum.
A húsiparban ez fénysebességgel zajlott: alig egy-két év leforgása alatt több tucat német hentest, csontozót bocsátottak el egyik napról a másikra, helyettük pedig lengyel, román, magyar stb. munkások érkeztek. De nem a húsfeldolgozó alkalmazásában, hanem egy alvállalkozóéban, amely az adott munka sikeres elvégzésére szerződött le a megbízóval egy németül “munkaszerződésnek” (Werkvertrag) hívott vállalkozói szerződés keretében. (Erről azt kell tudni, hogy az eredménykötelem a fontos, akár a magyar vállalkozási szerződéseknél. Ha el van végezve a munka, akkor van fizetség, ha nincs vagy hiányos a teljesítés, akkor ezzel arányos az ellentételezés.) Németországban ilyen szerződések köttetnek házak építésénél, felújításánál, kisipari szolgáltatások elvégzésénél, de még művészi alkotások vagy szakvélemények- és tervek elkészítésénél is.
Könnyített foglalkoztatás
“A húsiparban ez a konstrukció álságos módon, illegálisan működik”, véli Matthias Brümmer, az NGG szakszervezet oldenburgi irodavezetője. Egyrészt a munkavállalók státusza sem stimmel, mert a kelet-európai munkaerő a vállalat rendes alkalmazásban álló munkatársait helyettesíti. Ezen kívül az alvállalkozó is csak látszatfoglalkoztató. Az emberek munkavégzésének a helye a német húsfeldolgozó telephelyén van, a “bérmunkásokat” a megbízó munkafelügyelői képzik ki, a hentesek a cég húsáruját dolgozzák fel, nagy részben a cég munkaeszközeivel, a cég alkalmazásában álló főnökök által diktált tempó és rend szerint.
Ennek a vállalkozási szerződésformának köszönhetően a kiküldött hentesekre nem vonatkozik automatikusan semmilyen minimálbér vagy kollektív szerződés, sőt legtöbb esetben bérezéssel kapcsolatos igénnyel egyáltalán nem léphetnek fel. Nem használhatják a munkahelyen az alkalmazottak rendelkezésére bocsátott tereket, nem értesülnek az üzemen belül felszabaduló állásokról, még az üzemi tanács sem képviselheti érdekeiket. Olyan, mintha nem is léteznének bent a gyárban. A vállalatok számára hatalmas előny, hogy nem kell törődniük a munkaerőkölcsönzésre vonatkozó munkajogi szabályokkal, és az egészség- és társadalombiztosítási hozzájárulást sem nekik kell fizetniük a dolgozók után.
A Werkvertrag nemcsak a foglalkoztatást könnyíti meg a cégeknek, hanem teljesen kiszolgáltatja a munkásokat (nemcsak a húsiparban, hanem például az építő- és vendéglátóiparban is). Az ágazat versenyképességét nem lehetne biztosítani enélkül. Modern rabszolgaságról, napszámosokról beszél a német sajtó, aki pedig közelebbről megnézi, mi történik, az hamar rájön, hogy ebben semmi túlzás nincs.
Közvetítés – félpénzen
„Észak-németországi munkahelyre keresünk sertéscombcsontozásra gyakorlott henteseket, húsipari szakmunkásokat. Szállást biztosítunk, a kiutazás szervezetten történik. Német nyelvtudás nem szükséges. Jelentkezni lehet: fényképes önéletrajz küldésével az xxx email-címre” – a legtöbb magyarnak, románnak, bolgárnak egy ehhez hasonló hirdetéssel kezdődik a történet.
A hirdetést rendszerint egy otthoni vagy Németországban bejegyzett vállalkozás adja fel, mely ha húsipari cégnek is tünteti fel magát hivatalosan, gyakorlatilag nem más, mint közvetítő. Vele kötnek a nagy német húsipari cégek vállalkozási szerződést (Werkvertrag), melynek keretében kiad az alvállalkozónak egy bizonyos mennyiségű munkát (például napi 10 ezer disznó feldolgozását).
A cégnek azonban csupán annyi a feladata, hogy beszervezzen minden napra szükséges mennyiségű embert a hentesüzemekbe, vágóhidakra, akikkel ennek fejében megállapodik egy bizonyos összegben. Jó esetben a német cég kifizeti az ágazatban szokásos (ám törvényben nem rögzített) 8,50-9 eurós órabért a közvetítő cég munkásainak, de szigorúan csak a közvetítő cégen keresztül.
Mivel a munkavállalónak fogalma sincs arról, hogy a német cég mennyit fizetett ki neki, a közvetítő gyakorlatilag annyit fizet, amennyit akar. Nem ritka, hogy a normál órabér helyett a munkások 2,50-4 euró között kapnak végül kézhez óránként, ami német viszonyok között a túlélésre sem elég. A többi pénz a közvetítő markát üti: a beszervező cég tehát, minden munkavállaló órabérén keres majdnem ugyanannyit, mint amennyit a munkavállaló maga.
Adósság munkakezdés előtt
A közvetítő ugyan a hirdetésben azt ígéri, hogy szállást biztosítanak a munkavállalóknak, ez nem jelent mást, mint hogy a közvetítő cég kibérel a foglalkoztatottak számára valamilyen ingatlant, ahol a több tucat emberét a lehető legszűkösebben és legolcsóbban szállásolja el. „Hihetetlenül méltatlan körülmények között vannak”, meséli Matthias Brümmer, az oldenburgi NGG szakszervezet irodavezetője. „Házaspárokat 2-3 másik párral egy szobában altatnak, ahol persze nincs semmilyen privátszféra. Olyan szobák is vannak, ahol négy ágyban nyolcan alszanak egymást váltva: míg az egyik turnus dolgozik, a másik alszik és fordítva. Egyetlen ágyért simán aláírathatnak 2-300 eurós bérleti szerződéseket”, sorolja döbbenten Brümmer. A szállások legtöbbször lerobbant szállók, kaszárnyák, bentlakások épületei, melyekért a közvetítő cégeknek alig kell fizetniük, a munkavállalóktól viszont a reális lakbér négy-ötszörösét is elveszik.
A közvetítő cégek – a németek alvállalkozói – nem állnak meg ennyinél: amint megérkeztek a munkavállalók, rögtön újabb és újabb váratlan költségekkel és levonásokkal állnak szemben: ki kell fizetniük előre a munkaruhát, késeket, munkaeszközöket, valamint a szállítást az üzembe és vissza. „Még el sem kezdtek dolgozni, máris legalább 250-300 eurós adóságuk van a közvetítő cég felé, és innen csak futnak a pénzük után”, mondja Brümmer.
Még a szociális juttatásokat is lenyúlják
Természetesen ahogy a szállást, úgy a fuvarozást is alvállalkozók végzik: a pénz pedig újból az ő zsebükbe folyik be. Hónap végén – ha a munkavállalóknak szerencséjük van – megkapják havi bérüket, amiből le-levonnak 50-150 eurót a legkülönbözőbb apróságok miatt (általában arra hivatkozva, hogy a németek kifogásolják a hús minőségét).
A legkreatívabb közvetítők még ennél is tovább mennek, és felveszik a munkavállalóknak járó szociális juttatásokat is. „Minden gyerekes családot megillet a német családi pótlék (Kindergeld, 'gyerekpénz', egy gyerek után 184 euró, kettő esetén 368 euró és így tovább), még akkor is, ha a család Magyarországon, vagy Romániában él. A vágóhidak alvállalkozói sok esetben elteszik ezt a pénzt, mert a munkavállalók nem ismerik ennek lehetőségét, vagy nem tudják pontosan, mennyi pénz illetné meg őket. A végtelenségig kitolnak velük!” – mondja Brümmer a hvg.hu-nak.
Amennyi megmarad – rendszerint 1300 euró körüli összeg – csak szűkös életet engedne meg, de a munkavállalók ebből is tesznek félre és küldenek haza pénzt.
Ki, hogyan profitál ebből a rendszerből?
Egy román fiatalember mesélte a hamburgi buszpályaudvaron, miután éppen visszaérkezett, hogy folytassa munkáját az egyik német húsfeldolgozóban, hogy eddig nyolc különböző közvetítő cégnek dolgozott, és a legkülönbözőbb módon szúrtak ki vele. Egyszer kezébe került egyhavi fizetési elszámolása, amin bruttó 6000 euró állt, ami valószínűtlenül magas fizetés még diplomás, tapasztalt munkaerő esetében is. Ezen nagyon csodálkozott, mert ettől a cégtől havonta 8-900 eurót kapott kézhez. De mi történt a maradék 5200 euróval, kik és hogyan osztották szét maguk között? – tette fel magának a kérdést.
„Ha ilyet látunk, akkor abból elég nagy bizonyossággal arra következtethetünk, hogy pénzmosás folyik a háttérben”, mondja Brümmer. „Tiszta jövedelemmé változtatnak szervezett bűnözésből (prostitúció, fegyver- vagy kábítószerkereskedelem) származó pénzeket.” Brümmer szerint a vágóhidak is tisztában vannak azzal, hogy milyen alvállalkozókkal van dolguk. De ők is profitálnak a rendszerből, hiszen nem kell túlórákat vagy a szabadságot fizetni a dolgozóknak. Hasznot húz az alvállalkozó, aki ugyancsak leveszi a maga részét a pénzből, sőt sokszor egész alvállalkozói láncról van szó, így ennek megfelelően mindenkit megillet a maga részesedése. És persze hasznot húz a közvetítő cég, amelyik külföldön szervezi be az embereket.
De jól jön ez a háttéripar a helyi szolgáltató szférának is: annak a vállalkozónak például (gyakran egybeesik a közvetítő céggel), aki a szálláshelyet biztosítja. Egy szobáért, ahol nyolcan laknak, akár 1000 eurót is elkérnek. És végül a település is profitál, ahol a munkavállalók laknak, hiszen megnő a fogyasztás, gyarapszik a vásárlóerő” – mondja Brümmer, aki szerint mindezt a dolgozók kizsákmányolásából – akiket odahaza nagy valószínűséggel a munaknélküliség várna.
Az építőiparban sem uralkodnak szögesen eltérő viszonyok, csak ott néhány éve bevezették az ágazati minimálbért, így hivatalosan nem lehet már bármennyit fizetni a rászoruló munkásoknak. A húsipari lobbinak, úgy tűnik, akkora hatalma van, hogy a helyzet itt nehezen változik. Pedig az NGG szakszervezet számításai szerint csupán 9 centtel kellene egy kiló disznóhúsért többet fizetni a német üzletekben, hogy az összes húsipari dolgozó ténylegesen megkaphassa a 8,50-9 eurós órabérét.
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakkal!
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
"300 euró maradt 50 munkás kétheti bérére"
