2013. június. 19. 06:07 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 19. 09:08 Gazdaság

Hiába jelentette fel az ÁSZ, nem nyomoznak Hagyó ellen

Megszüntette az eljárást az ügyészség a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes ellen, akit még 2010-ben jelentett fel az ÁSZ bizonyos szerződések miatt.

Az ügyészség nem nyomoz tovább Hagyó Miklós ellen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2010 decemberében tett feljelentése alapján – írta szerdai számában a Népszava.

A lap emlékeztetett: még 2010 nyarán, röviddel Hagyónak a most a Kecskeméti Törvényszék előtt folyó BKV-s büntetőeljárásban való meggyanúsítása után az ÁSZ ellenőrzést tartott a fővárosi önkormányzatnál, majd feljelentést tett Hagyó ellen több szerződés miatt. 

A vizsgálat azonban nem állapított meg bűncselekményt – írta a Népszava.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?