7 milliárd eurós részvénykibocsátársra készül egy görög bank
A Piraeus Bank, a második legnagyobb görög pénzintézet megbízott négy nemzetközi befektetési bankot azzal, hogy segédkezzen 7,33 milliárd eurós részvénykibocsátásában.
A megbízott bankok a Goldman, a Barclays, a Deutsche Bank és a Bank of America-Merrill Lynch. Az ügyletben részt vevő egyik név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a részvények döntő többségét az állami görög pénzügyi stabilitási alap (HFSF) vásárolja fel, amely ezzel részesedést szerez a bankban. A HFSF alaptőkéje 50 milliárd euró, amit a Görögországnak nyújtott nemzetközi segélycsomag egy részéből hoztak létre.
A Piraeus Bank közlése szerint magánbefektetőknek 733 millió euróért ad majd el részvényeket. Görögország négy vezető bankjának összesen 27,5 milliárd euróra van szüksége a feltőkésítéshez az elmúlt évek vesztesége után.
A Piraeus Bank március elején 524 millió euróért megszerezte a Görögországban működő három ciprusi bankot. A Piraeus Bank együttes eszközértéke (aktívája) így 95 milliárd euróra nő, 1660 fiókból álló hálózata lett és 24 ezer embert alkalmaz.
Az 1916-ban alapított Piraeus Bank az ügylet révén a második legnagyobb görög bankká lett a National Bank of Greece után.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.