Tatár Tímea ismertetése szerint a felperes 2008-ban kötött devizaalapú lízingszerződést egy debreceni ingatlanra az egyik piacvezető pénzintézetnél, 25 éves futamidőre. A dokumentumban kizárólag egy 5,3 százalékos "kamatfelár" volt feltüntetve, a felperes pedig abban a hiszemben kötötte meg a szerződést, hogy ennyi kamatot kell fizetnie. A bank üzletszabályzatában viszont a kamatnak egy "kamatbázis" elnevezésű része is rögzítve van.

A bank később egy alkalommal egyoldalúan módosította a szerződést, így a megváltozott terhek miatt nagyságrendekkel megnőtt a felperes havi törlesztőrészlete, amit már nem tudott rendszeresen fizetni. 2010-ben ezért a pénzintézet felmondta a szerződést és végrehajtási eljárást kezdeményezett a kilakoltatásra, amely még mindig folyamatban van.

A Debreceni Törvényszék megállapította, hogy a szerződésben nem található olyan passzus, amelyből kiderülhetett volna, hogy a kamatfizetési kötelezettség tulajdonképpen két részből tevődik össze és a rögzített 5,3 százalék mellett a kamatnak van egy olyan része is, amelyről a szerződés hallgat.

A bíróság négy dokumentumot tanulmányozott, közte az üzletszabályzatot és a hirdetményt is, de a tényleges kamatteher mértékét még így sem lehetett kideríteni. Az "elhallgatott" kamatbázisra sehol nem hívták fel külön az ügyfél figyelmét, így a bank jogszerűen nem is kérhette volna ügyfelétől az azon alapuló többletköltségeket.

A Debreceni Törvényszék érvénytelenítette azt a rendelkezést is, mely szerint a bank a kamatfelárra vonatkozóan egyoldalúan módosíthatja a szerződést. A bíróság több szempontból is tisztességtelennek ítélte a bank magatartását. Megállapításuk szerint "tartalmilag üres" az, hogy "a pénz- és tőkepiaci változások, a refinanszírozás költségeinek változása, az ügyfél vagy a lízingügylet kockázati besorolásának változása" alapozhatja meg a szerződés egyoldalú módosítását, ez ugyanis nyitott kaput hagy a kontroll nélküli szerződésmódosítások számára.

A bíróság ítélete szerint az ügyfél kiszolgáltatott pozícióba került, a bank pedig önkényesen, kiszámíthatatlanul és érdemi kontroll nélkül módosíthatta a szerződést. A pénzintézet továbbá megszegte az objektivitás elvét is azzal, hogy saját maga dönthette el, milyen feltételek alapján módosíthatja egyoldalúan a szerződést.

A bíróság kimondta azt is: nem voltak egyensúlyban a bank és az ügyfél kötelezettségei, illetve jogosultságai, a szerződési kitétel a bank számára indokolatlan és egyoldalú előnyt, az ügyfél számára pedig ugyanilyen mértékű hátrányt jelentett.

A feltételek nem volt átláthatók, hisz az ügyfél a szerződés megkötésekor nem láthatta előre, hogy milyen terhekre számíthat a jövőben, így az egyoldalú banki szerződésmódosítások tartalma sem volt kiszámítható és kontrollálható. A bíróság szerint a szerződés azt sem biztosította az ügyfél számára, hogy pozitív változások esetén kedvező szerződésmódosításra kerülhessen sor.

A Debreceni Törvényszék érvénytelenítette a szerződésben a többletterheket érintő passzust is. A bank ugyanis a felmerült plusz költségeket nem háríthatja át a felperesre, így azt nem is követelheti tőle.

Összesen három kifogásolt passzust mondtak ki első fokon semmisnek, tehát a szerződés 2008-as megkötésétől számítva, ezen érvénytelenített rendelkezések alapján a bank semmit nem követelhet a felperestől. Az ítélet nem jogerős.