Lassult Kína gazdaság növekedése
A várt 8 százalékkal szemben 7,7 százalékra lassult a kínai gazdaság éves növekedése az év első negyedében a tavalyi év utolsó három hónapjában mért 7,9 százalékról – közölte a kínai központi statisztikai hivatal hétfőn.
A lassuló ütem elsősorban a globális gazdaság szintén lassú felépülésével függ össze, és a fejlett országokba irányuló kivitel továbbra sem biztató – magyarázta a hivatal szóvivője, Seng Laj-jün.
Jelezte, hogy az új kormány a minőségi gazdasági növekedésre összpontosít: és úgy vélte, a mérséklődő növekedés jobb lehetőséget teremt arra, hogy a gazdaság függőségét az exportról és a beruházásokról a fogyasztás irányába tereljék, a vállalatok pedig folytassák a szükséges szerkezetátalakítást. A frissen közölt adatokból az derült ki, hogy a fogyasztás 4,3 százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez.
Az első negyedéves GDP-adat elmaradt ugyan a közgazdászok 8 százalékos előrejelzésétől, de Seng szerint semmi ok az aggodalomra, az éves 7,5 százalékos növekedési cél tartható lesz.
Az ipari termelés az első három hónapban 9,5 százalékkal bővült éves összehasonlításban, növekedési ütemét tekintve 2,1 százalékponttal alacsonyabb volt, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Az állóeszköz-beruházások a tavalyi év azonos időszakához képes ugyanolyan szinten, 20,9 százalékkal nőttek.
A fogyasztás 12,4 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest, növekedésének üteme visszaesett a tavalyi negyedik negyedéves 14,8 százalékról.
A kínai makrogazdasági adatok máris éreztették negatív hatásukat az ázsiai tőzsdéken, illetve a Brent olaj piacán.
A kínai gazdaság 2012-ben 7,8 százalékos növekedést produkált, 1999 óta a leggyengébbet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.