Matolcsy bankvezérekkel reggelizett – íme a névsor
A Magyar Nemzeti Bank épületében lezajlott az első egyeztetés a jegybank vezetése és az első körben meghívott nyolc magyarországi nagybank vezetője között az MNB Növekedési Hitel Programjáról – közölte a jegybank.
A résztvevők megállapodtak abban, hogy a jövőben rendszeresek lesznek az MNB és a nagybankok vezetői részvételével folyó üzleti reggelik – olvasható az MNB közleményében.
Az ülésen a jegybank megfogalmazása szerint a pénzintézetek üdvözölték az együttműködést és a program meghirdetését. A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy a program még kidolgozásra váró részleteit együtt alakítják ki rendszeres egyeztetés keretein belül.
A jegybanki egyeztetésre első fordulójára meghívott pénzintézeti vezetők a magyarországi bankrendszer vezető szereplői voltak. Ott volt Csányi Sándor, az OTP Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank Zrt elnök-vezérigazgatója, Patai Mihály, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója és Rik Scheerlinck, a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. vezérigazgatója.
Részt vett még a reggelin Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke, Surányi György, a CIB Bank Zrt. igazgatóságának elnöke, Urbán Zoltán, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese, Wiedner Heinz, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója, és Zolnai György, a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója is.
A Magyar Nemzeti Bank folytatni kívánja az egyeztetést a Növekedési Hitel Programról, a továbbiakban konzultációra kerül sor a szakosított pénzintézetekkel és a takarékszövetkezetekkel is – tették hozzá.
A reggeli előtt a Napi Gazdaság még azt írta, az egyes bankoknál nem az operatív vezető kapta az invitálást, illetve a személyekhez kötődő kapcsolat volt a meghívás alapja, ami a lap szerint alátámasztotta azt is, miért maradhatott ki a meghívotti körből az Erste és az MKB képviselője.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.