BÉT: nagyot erősödött a Telekom, gyengült az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,37 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 18 097,79 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője azt mondta, hogy a nemzetközi piacokkal együtt mozgott a magyar tőzsde is, így pluszban zárt a BUX, és a legtöbb nagy papír. A Mol mellett nagyot emelkedett a Magyar Telekom: a cégnél közeleg az osztalékfizetés. Európában nem gyengültek a bankpapírok, az OTP csökkenése annak tudható be, hogy csökkent a BUX-kosárban a súlya – tette hozzá.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője is azt mondta, az európai és az amerikai piacokkal összhangban mozgott a BUX kedden. Kifejtette, hogy az OTP-ben főként külföldi intézményi eladók voltak, a következő napokban érdemes figyelni a bankpapír árfolyamát. Ha szerdán sem tud erősödni a papír, az nem jó előjel - vélte Varjú Péter.
A Mol 375 forinttal, 2,25 százalékkal 17 070 forintra erősödött, 717,5 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 8 forinttal, 0,19 százalékkal 4277 forintra csökkent, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,69 százalékkal 420 forintra nőtt, forgalma 869,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 665 forinttal, 2,00 százalékkal 33 880 forintra emelkedett, a részvények forgalma 459,3 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 412,4 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,11 százalékkal 18 200 forintra növelte értékét.
A BUMIX 982,46 ponton zárt kedden, ez 11,15 pontos, 1,15 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.