2013. március. 12. 09:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 12. 10:35 Gazdaság

304 forint fölött járt az euró

Folytatódott a forint zuhanása. Kedd reggel háromnegyed 9-kor lépte át a 304 forintot az euróárfolyam.

Reggel 8 órakor már megközelítette a 304 forintos euróárfolyamot a forint, majd háromnegyedkor át is lépte a 304-es határt. Azóta korrigált a forint, jelenleg kevéssel 304 alatt jár az fxstreet.com szerint.

Az eurót kedd reggel, nem sokkal hét óra után 301,98 forinton jegyezték az esti 301,89 forintot követően. Hétfő délután a kilenchavi csúcsot jelentő 303,60 forinton is járt az euró árfolyama.

Úgy tűnik, Varga Mihály hétfői piacnyugtató nyilatkozatának hatása hamar elmúlt. Az új nemzetgazdasági miniszter ugyanis hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, ha kell, a kormány lépéseket tesz a gyenge forintárfolyam ellen, a 2013-as költségvetést 285 forintos euróárfolyamra tervezték, így "a kormány gazdaságpolitikájában ez az egyik horgony, ehhez kell tartanom magamat. Ha az árfolyam nagy mértékben és tartósan tér el ettől, akkor lépéseket kell tennünk".

Varga abból indul ki, hogy rövid időn belül az árfolyam megnyugszik, és ahogy korábban megtörtént, korrigál. De ha kell, a kormány lépéseket tesz. Szerinte nem teszi érdekeltté a kormányt a forint tartós gyengítése, nem illik bele ez abba a logikai sorozatba, amibe az eddigi intézekdések illeszkednek. A nemzetgazdasági miniszter szavaira kissé erősödni kezdett a forint.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.