2013. március. 04. 10:18 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 04. 17:33 Gazdaság

Már 298 körül jegyzik az eurót

Kora reggel óta folyamatosan gyengül a forint hétfőn: az euró jegyzése délután fél hatkor 298 forint körül állt, míg kora reggel 294,8 forint volt az euró ára, ami megegyezett a péntek délutáni szinttel. A negatív nemzetközi hatások mellett a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos hírek is gyengíthetik a devizánkat.

A pénteki jegybankelnök-jelölés még nem befolyásolta lényegesen a forintárfolyamot. Pénteken az euró jegyzése 294,05 és 296,29 forint között, az előző napokénál erősebb mozgási sávon belül alakult. Hétfőn azonban a forint reggel óta folyamatosan gyengül. Ebben piaci vélemények szerint szerepet játszhat a negatív nemzetközi hangulat, mely miatt eséssel indítottak az ázsiai és az európai tőzsdék. A térségbeli devizák szintén gyengültek hétfőn délelőtt, de csak enyhén: a lengyel zloty 0,13, a cseh korona 0,08, a román lej pedig 0,09 százalékkal.

Emellett a forint esetén szerepet játszik az is, hogy Matolcsy György jegybankelnök-jelöltként a jelek szerint agresszív átalakítási tervekkel érkezik a Magyar Nemzeti Bankba (MNB). Matolcsy még nemzetgazdasági miniszterként módosította az MNB alapító okiratát, melynek következtében egyedül ő dönthet arról, ki maradhat a jegybankban, és kit rúgjanak ki. Emellett az alapító okirat módosításával létrehozta a főigazgatói posztot, mellyel korlátozta a korábbi alelnökök jogkörét. A főigazgatói pozícióra Wiedermann Helga, a Nemzetgazdasági Minisztérium eddigi kabinetfőnöke esélyes, az Origo értesülése szerint. A portál szerint Wiedermann Helga volt a 2011-es elbocsátások levezénylője az NGM-ben is.

Londoni elemzők szerint az euró 290 forint felett marad, amíg a piac nem ismeri meg Matolcsy terveit. A Commerzbank – az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport – befektetőknek összeállított, Londonban ismertetett napi devizapiaci helyzetértékelése szerint középtávon is döntően az határozza meg a forint árfolyamkilátásait, hogy Matolcsy György mit tesz a következő monetáris tanácsi üléseken. A széleskörű piaci konszenzus a 4,50-5,00 százalék közötti sávban valószínűsíti az MNB-alapkamatot a jelenlegi kamatcsökkentési ciklus végén, de a forintra nehezedő mostani nyomás nagyobb része abból a várakozásból ered, hogy az MNB esetleg mennyiségi enyhítési intézkedéseket is tesz – vélik a Commerzbank elemzői. A ház szakértői ugyanakkor azt jósolták: a német gazdaság lendülete hamarosan a magyar gazdaságban is érezteti hatását, és ez szükségtelenné teszi "a monetáris kísérletezgetéseket".

A dollárt hétfőn délután 229 forinton, míg kora reggel 226,53 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 226,95 forinttal. A svájci frank árfolyama délutánra 243 forintra emelkedett a kora reggeli 240,27 forintról. Péntek délután 240,70 forinton jegyezték a svájci devizát. A jen gyengült a forinttal szemben, jegyzése hétfőn délelőtt 2,4328 forinton állt, szemben a péntek délutáni 2,4469 forinttal.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.