Az európai tőzsdék is erős mínuszban nyitottak
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,69 százalék, a londoni FTSE 100 index 0,39 százalék, a párizsi CAC 40 index 0,58 százalék, a vezető európai vállalatok részvényeit követő EU Stoxx 50 index pedig 0,72 százalék veszteséget mutatott.
A piacok óvatos, kiváró magatartásra rendezkedtek be az euróövezeti hírekben és makrogazdasági adatokban bővelkedő hét elején.
Hétfőn az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup ül össze a ciprusi segélycsomag megvitatására, kedden pedig az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin tanácskozik.
A piacok szoros figyelemmel követik majd a héten az olasz kormánykoalíció-alakítási próbálkozásokat is.
Csütörtökön az Európai Központi Bank monetáris politikai bizottsága tart kamatdöntő ülést.
A héten jelenik meg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed gazdasági állapotjelentése, valamint jelentős piacbefolyásoló hatással lehetnek a német ipari termelési és az amerikai foglalkoztatási adatok is.
Pénteken az európai indexek vegyesen zártak: miközben a londoni 0,28 százalékkal emelkedett, a frankfurti 0,43 százalékkal, a párizsi 0,62 százalékkal, az EU Stoxx 50 gyűjtőindex pedig 0,64 százalékkal gyengült.
Nagyot estek az ázsiai indexek
Ázsiában az indexek nagyot gyengültek hétfőn a kínai ingatlanpiaci megszorítások hatására. A japán részvények kivételével a főbb ázsiai vállalatok részvényeinek árfolyamát követő MSCI index 1,7 százalékkal zuhant.
Tokióban az árfolyamok emelkedtek a kormány gazdaságösztönző és a jegybank monetáris enyhítő programjának reményében: a tőzsde vezető részvényeit követő Nikkei225 index 45,91 ponttal, 0,40 százalékkal 11 652,29 pontra, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix pedig 7,92 ponttal, 0,80 százalékkal 992,25 pontra nőtt.
A legnagyobb veszteségeket a kínai tőzsdeindexek szenvedték el hétfőn az ingatlanpiaci forgalom megnehezítésére, az áremelkedés megfékezésére hozott kormányzati intézkedések miatt. Rontott a befektetői hangulaton a kínai szolgáltatási beszerzési menedzser index öt hónapja legalacsonyabb növekedését mutató februári adat, az ipari termelés vártnál alacsonyabb februári növekedése.
A szöuli Kospi index 0,66 százalékkal gyengült a kínai ingatlanpiaci megszorítások hatására.
A tokiói és a szöuli tőzsdék zárásakor a sanghaji Composite 3,35 százalékkal, a sencseni index pedig 4,94 százalékkal áll mínuszban. A hongkongi Hang Seng index 1,55 százalékkal, a tajvani Weighted pedig 1,22 százalékkal gyengült.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.