2013. január. 24. 18:35 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 24. 18:31 Gazdaság

Alig emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,23 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 19 184,75 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Králik István, a KBC Securities vezető üzletkötője kifejtette: az elmúlt napokhoz hasonlóan csütörtökön alacsony volt a forgalom a BÉT-en, és a BUX-index is stagnált. Az elmúlt néhány hétben jelentősebb emelkedés volt a nemzetközi piacokon és a hazai tőzsdén is, a jelek szerint mostanra fogyott el a lendület, a befektetők további impulzusokra várnak - mondta a szakember. Nem volt olyan hír csütörtökön, ami a vezető részvényeket megmozgatta volna, az árak stagnálnak, a piacok keresik az irányt - tette hozzá.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szintén kiemelte az alacsony forgalmat, ami azt mutatja, hogy nem Magyarország volt csütörtökön a befektetők célpontja. A BUX sem mozdult jelentősen, nemzetközi makrogazdasági hatásra először gyengült, majd erősödni kezdett, a zárás nulla körüli volt, jelentősebb piacmozgató hír nem érkezett - mondta.

A Mol 45 forinttal, 0,24 százalékkal 18 550 forintra erősödött, 789,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,71 százalékkal 4562 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 396 forintra csökkent, forgalma 337,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 300 forinttal, 0,81 százalékkal 36 900 forintra esett, a részvények forgalma 485,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 71,5 millió forintos forgalom mellett 125 forinttal, 0,68 százalékkal 18 410 forintra emelkedett. A BUMIX 1032,58 ponton zárt csütörtökön, ez 12,97 pontos, 1,24 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.