2013. január. 21. 11:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 21. 11:42 Gazdaság

Mínuszba fordult délelőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 31,16 pontos nyitás után gyengült hétfő délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 19 512,43 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 72,72 pontos, 0,37 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 103,88 ponttal alacsonyabb.

A részvénypiac forgalma délelőtt 1,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 45 forinttal, 0,24 százalékkal 18 855 forintra csökkent.

Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,96 százalékkal 4625 forintra esett.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 407 forintot ért.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,27 százalékkal 37 550 forintra erősödött.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.