2013. január. 16. 09:08 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 16. 09:09 Gazdaság

Negatív hangulatban nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,55 pontos csökkenéssel, 18 987,96 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,13 század százalékos gyengülés.

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi hangulat enyhén negatív, és az itthoni piacon is inkább negatív lesz a hangulat. Így kisebb csökkenésre lehet számítani a tőzsdén, de egy fontosabb bejelentés akár fordíthat is az irányon - mondta.

Az elemző szerint változtathatnak a helyzeten például az elektronikus útdíjtenderrel kapcsolatos hírek. Bár ezek ellentmondásosak, de egyes információk szerint új tendert kell kiírni, ami kedvezően érinthetné a Magyar Telekomot. A hvg.hu információi szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban kedd délután dolguk végezetlenül álltak fel a tárgyalóasztaltól a Getronics Magyarország Kft. és az Állami Autópálya Kezelő szakemberei, mivel a tendergyőztes nem írta alá az e-útdíj-szerződést.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint továbbra is az OTP a legfigyelemreméltóbb papír, amely kedden már a tavalyi csúcsánál is magasabban zárt - közölte. A szakember szerint a másik érdekes folyamat a forint makacs gyengesége.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 127,54 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 19 012,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt. A Mol ára 240 forinttal, 1,29 százalékkal 18 400 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 21 forinttal, 0,48 százalékkal 4420 forintra erősödött, forgalma 4,2 milliárd forintot tett ki.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.