2013. január. 15. 14:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 15. 16:21 Gazdaság

Új szereplő érkezik a tőzsdére

Új kibocsátású részvények nyilvános forgalomba hozatalával lépne márciusban a tőzsdére az Altera Vagyonkezelő Nyrt. - közölte a társaság.

A felügyelet engedélyét már megkapta a cég a minimálisan 200 ezer, de legfeljebb 1,25 millió darab törzsrészvény forgalomba hozatalához. Az ezer forint névértékű részvények kibocsátási ára 2000-2400 forint között lesz. Ennek alapján az Altera várhatóan 400 millió és 3 milliárd forint közötti tőkéhez juthat, amelyet tőkeemelésre használ majd fel.

Szabó Barnabás, az Altera Nyrt. igazgatóságának elnöke szerint a jegyzés végére a társaság tőkéje meghaladhatja a kétmilliárd forintot. A cégvezető a közleményben kiemelte, hogy a vagyonkezelő társaság működtetése szempontjából a méretgazdaságosság alapvetően fontos. A tőke növekedése a tőke százalékában csökkenő költséget, vagyis magasabb nettó hozamot jelent.

Az Alterát 2012 januárjában 200 millió forintos saját tőkével alapították meg. Az igazgatóság tájékoztatása szerint a társaság egy részvényre eső saját tőkéje 2012. december 31-én 2164 forint volt, a tavalyi értéknövekedés így 8,2 százalékos volt.

A vagyonkezelő a törzsrészvények bevezetése után három-négy évvel szeretne a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájába, illetve a BUX-kosárba is bekerülni. A törzsrészvények nyilvános jegyzésében és tőzsdei bevezetésében a társaság vezető tanácsadója a Buda-Cash Brókerház Zrt.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.