Kis mínuszban indította a hetet a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,22 pontos csökkenéssel, 18 646,07 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest ez 0,08 százalékos gyengülés.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese szerint alapvetően pozitív hangulatban indulhat a hét, miután az amerikai piacok folytatták az emelkedést. A szakember jelentősebb piacmozgató hírek hiányában kisebb emelkedésre számít az itthoni tőzsdén.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szintén csendes kereskedésre, kisebb mozgásokra számít, de szerinte enyhén mínuszos irányba indulhat el a magyar tőzsde. Ez napközben változhat, ha érkezik valamilyen fontosabb hír - mondta, de hozzátette, hogy a piacokat erőteljesebben befolyásoló amerikai gyorsjelentési szezon kedden indul.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,51 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 18 660,29 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,06 százalékkal 17 910 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,58 százalékkal 4300 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.