Matolcsy új biztosa közérdekű kereseteket nyújtana be
Véget vetne a kilakoltatásoknak, és közérdekű keresetekkel gyorsítaná fel a megkárosított devizaadósok banki pereit a jogtalanul eljáró bankok ellen Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa. A Magyar Nemzet interjúja szerint a pénzügyi biztos elmondta, ehhez előbb törvénymódosításra van szükség.
A törvénymódosítás megszületése hosszabb idő, de addig is tehet javaslatokat a társhatóságoknak közérdekű perek megindítására - mondta a biztos a lapnak.
Megfogalmazása szerint a devizahitelek hibás termékek, és a magyar igazságszolgáltatás próbája lesz, miként kezeli ezt a problémát - olvasható a hétfői Magyar Nemzetben.
"Szeretném elérni, hogy a devizához kötött hitelek ügyében születő végső bírói döntésekig a visszafordíthatatlan folyamatokat, vagyis a kilakoltatásokat és árverezéseket a bankok egyfajta önmérsékletet tanúsítva állítsák le" - közölte Doubravszky György.
Jelenleg szerinte ugyan kilakoltatási moratórium van érvényben, de megnyugtató megoldást csak az jelentene, ha a határidő lejárta után is biztonságban lennének az otthonok.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.