2013. január. 02. 09:50 hvg.hu Gazdaság

Menti a kormány a kompokat

Még tavaly, de az utolsó munkanap után született meg az a közlemény, amivel a fejlesztési miniszter működési, illetve fejújítási pénzeket osztott a réveknek, kompoknak.

December 29-én 150 millió forintot osztott szét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az országban működő kompok, révek, illetve az azokhoz tartozó utak felújítására és részben működési támogatásra. A fejlesztési miniszter a kormány honlapján megjelent közlemény szerint az utolsó munkanapot követően, de még a 2012. évi központi költségvetés terhére 44 települést segített meg néhány millióval.

 A legtöbbet a fővárosi agglomerációhoz tartozó Göd, illetve Lónya és Tímár kapta, de 13 település a működési költségeihez is kapott támogatást.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?