2012. december. 11. 09:31 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. december. 11. 09:30 Gazdaság

Ennyit költünk karácsonyi ajándékokra

Már magunk mögött hagytuk a bronzvasárnapot is, az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint átlag 20-25 ezer forint értékben vásárolnak ajándékot a családok az idei karácsonyra. A magas infláció miatt a költekezés értéke nagyobb, a megvásárolt árumennyiség kisebb lesz előreláthatóan a tavalyinál.

Már magunk mögött hagytuk a bronzvasárnapot is, az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint átlag 20-25 ezer forint értékben vásárolnak ajándékot a családok az idei karácsonyra - írja a penzcentrum.hu. A költekezés értéke nagyobb, a megvásárolt árumennyiség kisebb lesz előreláthatóan a tavalyinál.

Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük a fogyasztás második félévi nagyobb ütemű visszaesését, decemberben 2 százalékkal zsugorodhat a kereskedelmi fogyasztás az előző évihez képest. A magas infláció miatt lényegesen több pénzt vagyunk kénytelenek a boltokban hagyni, de kevesebb terméket viszünk haza.

Az elmúlt évek karácsonyi trendje, hogy az áruházakban egyre több az akció, vásárlócsalogató reklám már december első felében is. Az ünnepek előtti napokban pedig a reklámhirdetések még tovább szaporodnak. Sok vásárló eleve így kalkulál, éppen ezért az utolsó napokra halasztják a bevásárlást, bízva az olcsóbb árakban. A leárazás azonban - a reklám szabályainak megfelelően - csak a vásárlócsalogató cikkekre terjed ki, ami áruházanként más-más.

A vásárlók többsége az akciós újságokból, különböző reklámokból tájékozódik, de sokan barangolnak a webáruházak oldalain is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.