"Sikertörténet" lesz Görögország a miniszterelnök szerint
A görög kormányfő a Bild című német lap csütörtöki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi reformok, változtatások, valamint a privatizálások "sikertörténetet" eredményeznek majd.
"Sikertörténet" lesz Görögország Antonisz Szamarasz miniszterelnök szerint. A görög kormányfő a Bild című német lap csütörtöki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi reformok, változtatások, valamint a privatizálások "sikertörténetet" eredményeznek majd. Nemsokára senki nem fogja megkérdőjelezni az ország euróövezeti tagságát és senki nem említi majd az adósságok leírásának szükségességét - jelentette ki Szamarasz.
A miniszterelnök meggyőződését fejezte ki, hogy hazájának a pénzügyi helyzet szanálása érdekében nincs szüksége adósságai egy részének további elengedésére. Úgy vélte, hogy a görög államadósság jelenleg - immár hivatalosan is - tartósan kezelhető. Görögország az euróövezetben marad - hangsúlyozta a kormányfő, utalva az elért sikerekre. Az elmúlt két hónapban az ország többet ért el, mint amit az elmúlt három évtizedben - tette hozzá.
Szamarasz szerint Görögország most arra törekszik, hogy kilábaljon a recesszióból és megreformálja gazdaságát úgy, hogy a keletkezett bevételekkel lehetővé váljék az adósságoknak, illetve azok kamatainak a törlesztése.
A legnagyobb szerkezeti problémaként a kormányfő az adócsalást említette. Úgy vélte ugyanakkor, hogy ennek leküzdése terén már "nagy sikereket" értek el. Utalt arra, hogy a súlyos adócsalásokat közönséges bűncselekményként kezelik, függetlenül attól, hogy az érintettek utólag befizették-e az adóhátralékot vagy sem.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.