2012. november. 19. 09:04 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 19. 09:06 Gazdaság

Még hétfőn is lehúzta a BUX-ot a Matolcsy 3.0

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,13 pontos csökkenéssel, 18 181,23 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,28 százalékkal gyengült.

Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője a hétfői kereskedés nyitása előtt azt mondta: az újabb itthoni "megszorító csomag" az OTP és az energiaszolgáltatók papírjainak árfolyamára hat majd negatívan, és a pénteki tőzsdezárás után bejelentett intézkedések miatt negatív nyitás várható a BÉT-en.

Mivel a világban viszont maradhat az optimista befektetői hangulat, ez a két hatás kiolthatja egymást. Nyári Zsolt hozzátette, hogy a magyar piac mindenképpen alulteljesítő lesz az európai börzékkel szemben, és "a magyar tőkepiac helyzete napról napra romlik".

Balásy Zsolt, az MKB részvénystratégája szerint a világban határozottan pozitív a hangulat, ebből azonban a magyar piac vélhetően semmit sem fog érezni. A kormány pénteken este bejelentett "újabb megszorító intézkedéseinek" szinte az összes nagy papír "kárvallottja"ugyanis. "Itt viszont a rossz hangulat fokozhatja majd a Richter elmúlt napokban látott esését. Mindenesetre a forinton egyelőre nem látszik eladói nyomás" – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,78 pontos, 1,72 százalékos csökkenéssel, 18 416,36 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

A Mol árfolyama 540 forinttal, 2,95 százalékkal 17 770 forintra esett, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 24 forinttal, 0,58 százalékkal 4116 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.