2012. november. 13. 11:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 13. 11:45 Gazdaság

Bajnai leszámolna a Matolcsy-féle unortodoxiával

Bajnai Gordon a Reuters hírügynökségnek adott interjújában azt mondta: az EU/IMF-megállapodás nem helyettesíti a jó kormányzást. A volt miniszterelnök véget vetne a kormány szokatlan gazdaságpolitikai intézkedéseinek.

"A kormány nem kormányozza az országot" - idézi Bajnai Gordon Reutersnek adott interjúját a Portfolio.hu. A volt kormányfő az Együtt 2014 októberi megalakítása óta először nyilatkozott a nemzetközi sajtónak.

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány, valamint az Együtt 2014 ellenzéki mozgalom egyik alapítója az interjúban hangsúlyozta, hogy szövetsége visszavezeti Magyarországot a gazdasági unorthodxia világából, és véget vet az Orbán-kormány "demokratikus gazságának".

Bajnai az EU/IMF-megállapodásról azt mondta: az nem helyettesíti a jó kormányzást, de szükséges ahhoz, hogy helyreálljon a félrekezelt gazdaságpolitika és ezáltal a befektetői bizalom. "Az EU/IMF-szerződés tulajdonképpen egy pecsét lenne a kormány gazdaságpolitikájára, amire nagy szükség van, mert az ország hitelessége romokban hever" - mondta az ellenzéki politikus.

zöldhasú
Hirdetés