Egy spanyol bank már leállította a kilakoltatásokat az öngyilkosság miatt
Egy spanyolországi bank már leállította a törlesztéssel súlyosan elmaradó hitelfelvevők kilakoltatását azt követően, hogy pénteken újabb, súlyosan eladósodott ember lett öngyilkos, és a kormányfő a kilakoltatások ideiglenes felfüggesztését helyezte kilátásba.
A baszk Kutxabank takarékpénztár szombaton közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal valamennyi kilakoltatási eljárást felfüggeszt, amíg ismertté nem válik a kormány szándéka a kérdésben. A bank a felfüggesztést kizárólag az olyan jelzáloghitelekre vezette be, amelyeket az adósok elsődleges lakhelyük megvásárlására vettek fel.
Pénteken az észak-spanyolországi Bilbao egyik külvárosában a 53 éves Amaia Egana, aki egy helyi buszgarázsban dolgozott, a bírósági végrehajtók közeledtét látva levetette magát harmadik emeleti lakása erkélyéről.
Spanyolországban ez már a második olyan eset volt, amikor valaki a kilakoltatás helyett a halált választotta. Október végén egy 53 éves férfit holtan találtak granadai háza udvarán a kilakoltatására érkező végrehajtók. Egy nappal később egy másik, ugyancsak 53 éves, négy éve munkanélküli férfi a kilakoltatástól félve Burjassotban kiugrott a lakása ablakán, de túlélte a zuhanást, s jelenleg kórházban ápolják.
A pénteki öngyilkosság után Mariano Rajoy miniszterelnök bejelentette: reméli, hogy hétfőn a legrászorultabbakat érintő kilakoltatások ideiglenes felfüggesztéséről tudnak tárgyalni. Úgy fogalmazott: "ez nehéz téma, de remélem, hogy hamar jó hírekkel szolgálhatunk a spanyol állampolgároknak".
A pénteki haláleset után Madridban százak tüntettek a "gyilkos bankárok" ellen. A madridi tiltakozók azokhoz a kilakoltatott lakástulajdonosokhoz csatlakoztak, akik október 22. óta táboroznak a Caja Madrid, egykoron az egyik legnagyobb spanyol takarékpénztár madridi székháza előtt.
A Caja Madrid immár az államosított Bankia - a harmadik legnagyobb spanyol bank - tagja, amely nemrég részesült állami tőkeinjekcióban. Spanyolország korábban több mint 100 milliárd eurós mentőhitelt kapott az euróövezeti állandó mentőalaptól (ESM) a bankok feltőkésítéséhez.
A tüntetők, akik "Hitelsikkasztás" és "A Bankia elcsalja az emberek lakását" feliratú transzparenst tartottak, egy perces csenddel emlékeztek meg a pénteken elhunyt nőről.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.