Kis pluszban nyitott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,90 pontos emelkedéssel, 19 202,66 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,05 százalékos erősödés.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője a szerdai kereskedés nyitása előtt azt mondta: a nemzetközi hangulat kedvező ugyan, de szerda reggel a bankszektorra vonatkozó negatív hírek jelentek meg. Ezek szerint az önkormányzati hiteleket valószínűleg nem névértéken venné át az állam, ami komoly veszteséget jelentene az OTP-nek.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint az amerikai piacok zárva tartása miatt nagy a csend a világban, de a hangulat jónak mondható. Mivel új impulzus nincs, maradhatnak a nulla körüli értékek a délutáni makroadatokig, illetve amíg Amerika ki nem nyit. A hazai piacon az OTP folytathatja a két héttel ezelőtti, a bankadó meghosszabbítása miatti esés ledolgozását – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,97 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 19 192,76 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt. A Mol 75 forinttal, 0,40 százalékkal 18 775 forintra erősödött, 497,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,96 százalékkal 4220 forintra nőtt, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.